Ez a salak nem kék salak

2012.05.27. 08:27

A férfiaknál a világelső Novak Djokovics és a salakkirály Rafael Nadal is történelmet írhat győzelmével a Roland Garroson, miközben Roger Federernek is jól sikerült az eddigi szezon, ezért bizakodva várhatja a Párizsban vasárnap kezdődő második Grand Slam-tornát. A három magyar indulóval felálló női mezőnyben hamar előrehozott döntőt láthatunk a salakon, a sorsoláson ugyanis egy negyedbe került a nagy esélyes Marija Sarapova és Serena Williams is. A madridi kék salakon ugyan születtek meglepetések, de a Roland Garroson a nagyok várhatóan nem engedik ki a kezükből a győzelmet.

Az összes Grand Slamen uralkodhat

A Roland Garros az egyetlen Grand Slam, amelyik még hiányzik Novak Djokovics gyűjteményéből, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az elmúlt három nagy torna (Wimbledon, US Open, Australian Open) győzteseként párizsi győzelmével megcsinálná a „non calendar Grand Slam"-et, vagyis ugyan nem egy naptári évben, de mind a négyen ő lenne az uralkodó. Federernek és Nadalnak is volt esélye a rekordra, azonban egyiküknek sem sikerült a történelmi győzelem.

Novak Djokovic
Novak Djokovic
Fotó: Gabriel Bouys

Djokovicsnak azonban nem lesz könnyű dolga, és a terhet áthárítva már jelezte is Párizsban, hogy szerinte Nadal a favorit a Roland Garroson. A szerb tavaly összes mérkőzésüket megnyerte, és januárban is győzött minden idők leghosszabb, 5 óra 53 perces Grand Slam-döntőjében Nadal ellen, de azóta a spanyol kétszer is, ráadásul salakon verte meg érlelődő nagy mumusát a Monte Carló-i és a római döntőben. A világelsőnek amúgy sincs annyira tökéletes éve, mint tavaly, amikor öt hónapnyi veretlenség után Federer állította meg győzelmi sorozatát – éppen a Roland Garros elődöntőjében.

Az idei Australian Openen kívül csak Miamiban emelhette a magasba a trófeát, míg Dubajban és Indian Wellsben is az elődöntőben búcsúzott, a madridi kék salakon pedig legalább annyira szenvedett, mint Nadal. A spanyolon kívül idén a ranglistán negyedik Andy Murray, John Isner és honfitársa, Janko Tipszarevics is jobb tudott már lenni nála. Djokovics a Garroson Federerrel került egy ágra, az esetleges elődöntőjükig az ötödik kiemelt Jo-Wilfried Tsonga vagy Fernando Verdasco jelenthet komolyabb kihívást a világelsőnek.

Nadal túlléphet Borgon

Djokovicson kívül történelmet írhatna győzelmével Rafael Nadal is, aki tavaly a Federer elleni döntőben beállította a Roland Garrost hatszor megnyerő Björn Borg rekordját, idén pedig túl is léphet a korábbi teniszklasszison. Erre pedig minden esélye megvan, hiszen az Australian Opent követő keménypályás tornákon ugyan csak az elődöntőig jutott, de salakos szezonja kiválóan alakult.

Nadal Rómában
Nadal Rómában
Fotó: Gabriel Bouys

A Djokovicsnak is fejtörést okozó madridi kék salakon ugyan annyira szenvedett, hogy végül már a negyedik körben búcsúzott, de megnyerte az előző heti római felvezető tornát, emellett pedig Monte Carlóban és Barcelonában is győzni tudott. A Roland Garroson – amelyet az elmúlt hét évből hatszor megnyert – az is segíthet neki, hogy a salakon mostanában gyengélkedő Andy Murrayt kapta lehetséges elődöntő ellenfélként a ranglistát vezető nagy négyesből, és odáig sincs túl nehéz útja.

Federernek nehéz az út a győzelemig

Kicsit a a másik két nagy játékos lehetséges rekorddöntéseinek árnyékába szorult a harmadik kiemelt Roger Federer (miközben esetleges 17. Grand Slam győzelmével ő is újabb rekordot állítana fel), pedig a 2009-es bajnoknak igen jó éve van eddig, 31 meccset megnyert és csak négyet veszített el, ami jobb arány, mint Djokovics 30-5-ös győzelmi mutatója. Négy nagy tornát is megnyert, amióta Nadaltól kikapott az Australian Open elődöntőjében, ebből Indian Wellsben és Madridban 1000-es mesterversenyen tudott győzni, és a spanyol fővárosban a nagy riválisai által gyűlölt kék salakon is ő emelhette a magasba a trófeát. Az előző évi kezdést felülmúló teljesítményével feljött Djokovics mögé is a ranglistán egy rövid időre, amíg Nadal az előző héten vissza nem vette a második helyet.

Roger Federer felszántja a kék salakot
Roger Federer felszántja a kék salakot
Fotó: Javier Soriano

A svájci legnagyobb problémáját a Roland Garroson azonban nem saját formája, hanem az jelentheti, hogy a sorsolás miatt véghez kellene vinnie, ami tavaly nem sikerült: az elődöntőben várhatóan Djokovicson, a döntőben pedig rögtön utána Nadalon kellene egymás után túllépnie. De odáig sem vezet könnyű út, már a második körben kemény ellenfelet kaphat David Nalbandian személyében, míg a negyeddöntőben az egyaránt jó formában teniszező Tomas Berdych vagy a 2009-es US Open-bajnok Juan-Martin Del Potro jöhet szembe.

Murray formán kívül

A nagy négyesből a még Grand Slam-győzelem nélkül árválkodó Andy Murraynek van a legkevesebb esélye arra, hogy éppen az idei Roland Garroson gyűjtse be első trófeáját. A skót ugyanis idei három salakpályás tornájából egyiken sem jutott túl a negyeddöntőn. Belerázódni ugyanakkor lesz ideje, a sorsolás alapján nem kapott nehéz ágat, a feltörekvő ausztrál Bernard Tomic után Richard Gasquet, majd a negyeddöntőben David Ferrer várhatja.

Andy Murray a római mesterek tornáján
Andy Murray a római mesterek tornáján
Fotó: Gabriel Bouys

Nehéz elképzelni, hogy az ideihez hasonló magas tétek mellett meglepetésgyőztes szülessen a tornán, ugyanakkor a felső ágon Djokovics és Federer dolgát is megnehezítheti a 2010-es évet csuklóműtét miatt kihagyó, de tavalyi visszatérése után idén szépen menetelő, és már 9. Juan-Martin Del Potro, illetve a nagy négyes mögé az ötödik helyre felkapaszkodó, hazai közönség előtt pályára lépő Jo-Wilfried Tsonga. Ha pedig egy első fordulós találkozót kellene ajánlanunk, akkor az a James Blake – Mihail Juzsnyij meccs lenne, érdekes mérkőzésre van kilátás.

Már a negyeddöntő előrehozott döntő lehet

A nőknél elég hamar összejöhet az előrehozott döntő a salakszezon két legjobb játékosa között, a sorsoláson ugyanis egy negyedbe került a második kiemelt Marija Sarapova és az ötödik kiemelt Serena Williams. A Roland Garros az egyetlen Grand Slam, amelyik még hiányzik az orosz gyűjteményéből. Mostani formáját jól jelzi, hogy Stuttgartban és Rómában is nyerni tudott salakon, előbbin a világelső Azarenkát, utóbbin pedig a Roland Garros címvédőjét, Li Nát győzte le.

Maria Sarapova
Maria Sarapova
Fotó: Gabriel Bouys

A 2002-es bajnok amerikai Madridban szintén legyőzte a döntőben Azarenkát, de Rómában vállsérülés miatt kellett visszalépnie az elődöntőtől. Most a Roland Garroson a negyedik körben Sarapova előtt még várhatóan a korábbi világelső, de a négy nagy tornán hagyományosan nem túl eredményes Caroline Wozniackit is le kell győznie a negyedik körben.

Még mindig csak három veresége van idén a világelső Victoria Azarenkának (Sarapova és Serena mellett Marion Bartoli tudta legyőzni), ugyanakkor az évet nagyszerűen kezdő Australian Open-bajnok salakon nem tudott idén tornát nyerni, és a római felvezető versenytől vállsérülésre hivatkozva lépett vissza. Figyelni kell majd viszont a tavalyi győztes Li Nára is, akinek jól sikerültek a felvezető tornák, míg a harmadik kiemelt Agnieszka Radwanska dolgát a hosszú kihagyás után még kiemelés nélkül visszatérő Venus Williams nehezítheti meg rögtön a második körben. Venus autoimmun betegsége miatt nem játszott Grand Slamen a tavalyi US Open óta, ugyanakkor a római felvezető versenyen már egészen a negyeddöntőig jutott.

Magyar-magyar meccs is jöhet a második körben

Mindhárom magyar induló a torna alsó ágára került, és közülük ketten meglehetősen kemény ellenfelet kaptak már az első körben. Babos Tímea a tizenegyedik kiemelt, 2010-ben Wimbledonban és a US Openen is döntős Vera Zvonarjovát kapta, azonban ha le tudná győzni, akkor a második fordulóban már könnyebb ellenfél várhatná.

Babos Tímea
Babos Tímea
Fotó: Guillermo Legaria

Arn Grétának a tavalyi Garroson élete legjobb Grand Slam-eredményével negyeddöntős Anasztaszja Pavjucsenkova jutott, míg Czink Melinda a könnyebben verhető, világranglista 76. Anne Keothavonggal néz szembe. A sorsolás egyébként úgy hozta, hogy ha mindketten győznének az első körben, a másodikban Arn és Czink egymással játszanának, így biztosan lenne magyar játékos a harmadik körben is.



  • Hírek
  • Hírek