Fel kellett volna adnia, inkább megnyerte

MTI/Index
2012.05.31. 19:25 Módosítva: 2012.05.31. 19:45

Andy Murray a világranglistán 48. finn Jarkko Nieminen ellen két óra 27 perc alatt nyert a Roland Garroson. A papírforma szerint a világranglista 4. helyén álló Murray volt az esélyes, azonban krónikus hátfájással küszködött. „Érdemes lett volna megállnia, hiszen a végső győzelemre gyengék az esélyei. Kockáztatott Wimbledon és a londoni olimpia előtt" – írta a Guardian.

,,Azt mondták nekem, hogy az első szettben álljak meg, beszéltünk erről röviden a meccs előtt, de úgy döntöttem, játszani fogok. A második szett végén viszont elkeseredtem. Azt gondolom, a görcs visszament a hátamba, amikor reggel felébredtem és gyakorolni kezdtem, már akkor is éreztem. Reggel a bal lábamon semmilyen súlyt nem tudtam megtartani” – mondta Murray a meccs után, természetesen a meccs alatt is többször kezelték.

Andy Murray
Andy Murray
Fotó: Patrick Kovarik

„A második szettben kicsit ideges lett” – mondta a brit a megzavarodott finnről. Hozzátette:,,Nem könnyű játszani valaki ellen, aki küzd. Sikerült megfordítanom az eredményt, és ez kemény volt neki. „Őszinte leszek, nem tudom, hogyan tudtam nyerni”- mondta Murray a győzelme után.

A kolumbiai Santiago Giraldo ellen szombaton lép pályára, amennyiben megfelelő egészségi állapotban lesz.

A címvédő és második kiemelt Rafael Nadal könnyedén jutott tovább a maga mérkőzésén.

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

férfiak:

Murray (brit, 4.)-Nieminen (finn) 1:6, 6:4, 6:1, 6:2
Ferrer (spanyol, 6.)-Paire (francia) 6:3, 6:3, 6:2
Monaco (argentin, 13.)-Rosol (cseh) 7:6 (7-4), 6:0, 7:6 (7-5)
Raonic (kanadai, 19.)-Levine (amerikai) 6:4, 7:5, 6:2
Giraldo (kolumbiai)-Tomic (ausztrál, 25.) 6:4, 6:1, 6:3
Goffin (belga)-Clement (francia) 3:6, 7:6 (7-2), 0:6, 6:2, 6:1

Nadal (spanyol, 2.)-Isztomin (üzbég) 6:2, 6:2, 6:0
Juzsnyij (orosz, 27.)-Haase (holland) 6:3, 7:6 (7-5), 6:4
Tsonga (francia, 5.)-Stebe (német) 6:2, 4:6, 6:2, 6:1

nők:

Kvitova (cseh, 4.)-U. Radwanska (lengyel) 6:1, 6:3
Zakopalova (cseh)-Kirilenko (orosz, 16.) 6:4, 3:6, 6:3
korábban:
Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz, 22.)-Czink Melinda 4:6, 6:3, 6:3