Áthelyezhetik a wimbledoni tornát

2012.06.26. 13:46

A wimbledoni tornát szervező All England Tennis Club fontolóra veszi, hogy egy héttel elcsúsztassa az év harmadik Grand Slamjét a versenynaptárban. A játékosok így egy héttel többet pihenhetnének a most csak két héttel korábban befejeződő Roland Garros után.

„Már többször volt róla szó, és ideálisabb lenne a hosszabb szünet, három hét a Roland Garros és Wimbledon között" – mondta Richard Lewis szervező a BBC szerint. Egyrészt úgy vélik, hogy a játékosoknak is több idejük lenne szokni a salak után a füvet, valamint többet pihenhetnének a két Grand Slam között.

000 DV1201968
Fotó: Glyn Kirk / AFP

A címvédő és világelső Novak Djokovics támogatja a tervet. Szerinte mindenképpen kellene a plusz egy hét, hiszen a játékosok a leglassabb borításról, a salakról rögtön a leggyorsabbra váltanak át, ehhez pedig idő kell.

Idén a szokásosnál is több időt tölthetnek majd a járékosok a füves borításon, mivel az előző két hétben tartott felvezető tornákon kívül nemcsak a wimbledoni bajnokságot, de az olimpiát is füvön, Wimbledonban rendezik majd.