Magyarul beszél szüleivel a Babost verő ausztrál származású brit
„Folyékonyan beszélek magyarul. Magyarul beszélek a szüleimmel. Ugyanakkor az országot nem hívnám otthonomnak, inkább csak látogatóba megyek oda" – mondta az AFP-nek Johanna Konta, aki kedden 6:2, 7:5-re legyőzte a világranglistán legjobban jegyzett magyart, az 59. Babos Tímeát.
Konta Ausztráliában, Sydney-ben született, most pedig már brit színekben versenyzik, és Eastbourne-ben él a szüleivel, csak az edzésekre jár fel Londonba. Ugyanakkor nagyszülei, nagybátyja, nagynénje, és több unokatestvére is Magyarországon él.
Az AFP-nek azt is elmondta, hogy már egy ideje ismeri Babost, akivel párosban Mexikóban tornát nyertek. Nyelvtudásának hála pedig pontosan értette, hogy mit kiabáltak Babosnak magyarul a közönségből.
A selejtezőből érkezett 21 éves játékos élete első Grand Slam-győzelmét aratta Babos legyőzésével, a második körben majd a fehérorosz Olga Govorcovával találkozik a legjobb 32-be jutásért.
Babos, és hétfőn Marija Sarapova ellen Czink Melinda ugyan kiesett, de egy magyar már biztosan ott van a második körben, mivel a magyar-magyar első fordulós csatából Arn Gréta került ki győztesen. Szávay Ágnes Arn 6:4, 3:2-es vezetésénél feladta a mérkőzést. Arn ellenfele a második körben a 14. kiemelt, és az előző heti New Haven-i felvezető tornán döntős Marija Kirilenko lesz.
A US Open második napjának legnagyobb meglepetése viszont a 8. kiemelt Caroline Wozniacki sima, 6:2, 6:2-es veresége volt a román Irina-Camelia Begutól. A nőknél több alacsonyabban jegyzett kiemelt is búcsúzott: kiesett a 22. kiemelt Francesca Schiavone, a 24. kiemelt Klara Zakopalova, a 26. kiemelt Monica Niculescu, és a 32. kiemelt Peng Suaj is. A férfiaknál 2:0-ás vezetésről esett ki a tizedik kiemelt Juan Monaco.