Djokovics elsősorban fényt akar

A világelső Novak Djokovics érintette a tetőkérdést is, de nem ezt tartja a legégetőbb fejlesztésnek a Roland Garroson, ahol kedden az eső miatt csúszott a játék. „Szerintem ennél fontosabb, az a világítás a center pályánál. Úgy sötétedés után is lehetne játszani még néhány órát. Ez nem olyan nagy volumenű dolog, mint a tető, ezért remélem, hogy a következő egy-két évben megvalósul" – mondta.

A címvédő Rafael Nadal szettvesztéssel kezdett, de a tavalyi döntős Djokovicsnak sem volt sétagalopp az első forduló. A tavaly a 4. fordulóig menetelő, tehetséges belga David Goffin ellen igazán jó játékra volt szükség a 7:6, 6:4, 7:5-re diadalmaskodó világelsőtől.

„Nem várhatod mindig, hogy a legjobbak öt-hat játékot engedélyezve ellenfelüknek vegyék az első köröket. Ez nem lehetséges. Vannak különösen motivált és nagyon tehetséges játékosok, akik úgy állnak ki, hogy nincs veszítenivalójuk a pályán. Ilyen volt mai ellenfelem is" – mondta Djokovics a világranglista 58. belgáról.

Kedden egyébként szokatlanul sokan adták fel a mérkőzésüket a Roland Garroson. Bernard Tomic, Florian Mayer, Alejandro Falla, Simone Bolleli és a Benjamin Becker - Philipp Petzschner páros is visszalépni kényszerült.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57