Valér
2 °C
8 °C

Nem lesz Federer-Nadal a US Openen

2013.09.03. 03:34 Módosítva: 2013-09-03 12:07:25

A US Openen sem sikerült negyeddöntőbe jutnia Roger Federernek, akit 7:6, 6:3, 6:4-re, három szettben győzött le Tommy Robredo. Wimbledonban már a második körben búcsúzott a svájci, ezúttal a negyedik fordulóig jutott, így most sem jött össze a sorsolás alapján lehetséges Federer-Nadal negyeddöntő. Nadal 6:7, 6:4, 6:3, 6:1-re nyerte a maga mérkőzését Philipp Kohlschreiber ellen.

Federernek az elején már az is furcsa lehetett, hogy 7. kiemeltként a fő pálya, a 22 ezer néző befogadására alkalmas Arthur Ashe stadion helyett a kisebb Louis Armstrongra került a mérkőzése.

A legnagyobb problémáját ugyanakkor az okozta, hogy a nyerők mellé rengeteget rontott, végül 43 ki nem kényszerített hibával fejezte be a mérkőzést. Ráadásul pont a fontos pillanatokban nem tudta odatenni magát: 16 bréklabdájából csak kettőt tudott értékesíteni. Az eddigi tíz mérkőzésüket mindig elveszítő Robredo okosan ragadta meg az alkalmat, jól adogatott, és épített a svájci menetrendszerűen érkező hibáira.

Hiába mutatott nagyon magabiztos labdameneteket is Federer, Robredo az első játszma végén 5:4-nél már adogathatott a szettért, de még visszajött a svájci, és végül csak a tie break döntött. Ebben a 17-szeres Grand Slam-bajnok 3-2-es vezetése után a következő öt pontot Robredo nyerte, így előnybe került.

A második szettben hiába volt három bréklabdája Federernek Robredo adogatásánál, hibákkal engedte ki a kezéből a lehetőséget. Nem nyerte elég jól a pontokat az adogatásai után, rossz ritmusban jött fel a hálóhoz, Robredo 4:3-as vezetésénél végül semmire bukta a szerváját. Robredo végül két bréklabdát hárítva kiszerválta a második játszmát is.

A harmadik szett elején megint eltökéltebben állt ki Federer, de továbbra sem tudott megfelelően koncentrálni a fontos helyzetekben. 2:1-nél Robredo kettős hibájával három bréklabdája is lett, de végül a spanyol megfordította a gémet. 3:3-nál Federernél már elszakadt valami, négy ki nem kényszerített hibával semmire bukta a szerváját. Robredo innen pedig már biztos kézzel fejezte be a meccset.

Federernek nagyon nem alakult jól az idei szezonja: az Australian Openen még elődöntős volt, a Roland Garroson negyeddöntős, de Wimbledonban már a második, most a negyedik körben búcsúzott. Tavalyi pontjait a US Openen sem tudta megvédeni, de a ranglistán Juan-Martin del Potro még korábbi búcsúja miatt még előrébb is jön a 6. helyre.

A második kiemelt Rafael Nadalt is megdolgoztatta a mérkőzés elején a német Philipp Kohlschreiber, aki az első játszmát tie breakben el is vette a spanyoltól. Egészen a második szett 3:3-ig kellett várni a mérkőzés első brékjére, de innentől már fokozatosan érvényesült Nadal fölénye, ahogy a német fáradni kezdett és nem tudta már legjobbját nyújtani. Nadal végül 6:7, 6:4, 6:3, 6:1-re hozta a mérkőzést, és az elveszített szett ellenére továbbra is elképesztő formában van, még az adogatását nem bukta a tornán.