Ezt a pontot élete végéig emlegeti Evert
25 éve ismerte meg a világ először Szeles Mónika nevét, aki február nyolcadikán, életében először hivatalosan is Budapestre jön, ahová egyébként gyakran látogat, az állampolgári esküjét is a második kerületben tette le.
A 15 éves törékeny kislány azonnal felkeltette a figyelmet 1989-ben, hiszen ő volt az első, aki gyerekként berobbant az élvonalba, emellett két kézzel ütött mindkét oldalról. Harmadsorban pedig magasan pörgetett labdái igazi ritkaságnak tűntek. Nagyon labdabiztos volt már akkoriban is, ezt a ma már furcsa stílust enélkül képtelenség játszani.
A tizenkilenc évvel idősebb Chris Evert volt az ellenfele a houstoni döntőben, aki néhányszor próbálta gyorsítani a játékot, hiszen fizikailag sokkal erősebb, érettebb volt.
Evertnek azonban rendszeresen hat-nyolc métert kellett még középről is mozognia az alapvonal mögött, ami elég fárasztó és szokatlan.
Az egyik ütés után pedig akkorát pattant a labda, hogy hátrálva sem tudta visszaütni, a nagyjából kétméteres kerítésen is simán átpattant.
Evert arckifejezése utánozhatatlan és leírhatatlan, nyilván soha nem történt vele előtte ilyen, és nagyon nem is értette, hogy egy gyerek miként játszhat így. Szelesnek ez volt az első tornagyőzelme a profik között.
Szeles február nyolcadikán a Syma csarnokban fogja népszerűsíteni a teniszt. A magyar női válogatott a héten játszik a Federation Kupában, szombaton lesz az első alkalommal megrendezett Magyar Tenisz Napja is, Szeles a díszvendég.