Etelka, Aletta
1 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Ájulás határán, ijesztően mozgott Serena

2014.07.01. 22:19

Serena Williams ijesztően rosszult volt a wimbledoni verseny női páros számában. Alig állt a lábán, már a labda megfogásával is gondjai voltak.

Serena testvérével, Venus Williamsszel az oldalán játszott a Kristina Barrois, Stefanie Vogele páros ellen. Már három gém is lement, miközben Serena mozgása koordinálatlanná vált, szédült, a labdaszedők által dobott labdákat alig bírta megfogni, és a szervákkal is megszenvedett. Erőtlen kísérletei sorra a hálóba kerültek, ha meg átment a labda, akkor képtelen volt irányítani, ütései a vonalon túlra szálltak.

Serena Williams zavart mozgása

Egy darabig még próbálkozott, de aztán belátta, hogy az egymás után hozott kettős hibákkal csak szenvedés a meccs, végül testvérével kéz a kézben lesétáltak a pályáról, és feladták a mérkőzést.

Később azt nyilatkozták, hogy Serena rosszullétét egy vírusos fertőzés okozta. Az is kiderült, hogy Serena már a bemelegítésnél is nagy gondban volt, akkor is zavartan viselkedett. A bemelegítés végén orvost is kért, mert úgy érezte, hogy elájul. A vérnyomásmérés és tíz perc könnyek között eltöltött pihenő után azonban úgy döntött, hogy elkezdik a meccset.

„Összetörtem, hogy nem tudtam folytatni a versenyt" – mondta később. Testvére elmondta, hogy Serena már az elmúlt napokban sem volt túl jól. „Nagyon büszke vagyok rá, hogy megpróbálta azért, mert nagyon szeretünk együtt párosozni."