Elza
-4 °C
4 °C

15 éves tini oktatott Grand Slam-döntőst

2014.08.27. 10:21

Az amerikai Catherine Bellis 1996 óta a legfiatalabb női teniszező az amerikai nyílt bajnokságon, aki főtáblás mérkőzést tudott nyerni.

A világranglistán 1208., mindössze 15 éves játékos szabadkártyával indulhatott. Sikerének értékét növeli, hogy az idei Australian Openen döntős szlovák Dominika Cibulkovát búcsúztatta. Az előző 15 éves meccsgyőztes az orosz Anna Kurnyikova volt 1996-ban.

A kaliforniai Bellis pályafutásának ez volt a 13. meccse, és ez szerencsét hozott neki. Korábban nyolcat megnyert, négyet elveszített. Ilyen fiatalon 1991 óta nem indult senki GS-tornán, akkor Lindsey Davenport karrierje indult el.

Bellis azért kapott szabadkártyát, mert ilyen fiatalon első lett az Egyesült Államok U18-as bajnokságán. A győzelme után még a biztonsági őrök is autogramot kértek tőle.

„Csodálatos érzés volt végig a táblát figyelni, amelyen ott volt a nevem. A döntő szettben, 3:1-s vezetésnél sem a továbbjutásra gondoltam. Azt mondtam magamnak, nyugi, ez csak egy meccs a sok közül. Semmi veszítenivalóm nincs. Már akkor boldog voltam, amikor kiderült, hogy főtáblás helyet kaptam. Még most sem hiszem el, hogy nyertem, ráadásul ilyen neves teniszezővel szemben, azt még mindig sokkos állapotban vagyok."

A második fordulóban a kazah Zarina Dijasz lesz az ellenfele, aki a 48. helyen áll a világranglistán, és az első körben az ukrán Leszia Curenkót győzte le 6:1, 6:2-re.

Az egyaránt hatodik US Open-jára hajtó Serena Williams és Roger Federer sikerrel vette az első fordulót New Yorkban, utóbbi meccsét az amerikai kosaraslegenda, Michael Jordan is a helyszínen tekintette meg.

„Stefan Edberg és Boris Becker volt a példaképem a teniszezők közül, de fiatalkorom kedvenc sportolója egyértelműen Jordan volt, mindig néztem őt a tévében" - nyilatkozta a svájci.

A Grand Slam-torna nyitókörében búcsúzott Babos Tímea párostársa, a francia Kristina Mladenovic, valamint a selejtezőben Fucsovics Mártont legyőző moldovai Radu Albot is.

Egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Férfiak:

Federer (svájci, 2.)-Matosevic (ausztrál) 6:3, 6:4, 7:6 (7-4)

Ferrer (spanyol, 4.)-Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:2, 2:6, 6:2

Gasquet (francia, 12.)-Isztomin (üzbég) 7:5, 7:6 (7-5), 6:4

Bautista Agut (spanyol, 17.) - Haider-Maurer (osztrák) 5:7, 7:6 (7-1), 1:6, 7:5, 6:1

Monfils (francia, 20.)-Donaldson (amerikai) 6:4, 6:2, 6:4

Simon (francia, 26.)-Albot (moldovai) 6:3, 6:4, 6:2

Lorenzi (olasz)-Nisioka (japán) 6:1, 6:2, 2:1-nél Nisioka feladta

Tomic (ausztrál)-Brown (német) 7:6 (7-2), 6:4, 7:6 (7-3)

Mannarino (francia)-Riba (spanyol) 3:6, 7:5, 6:3, 6:2

Groth (ausztrál) - Ramos-Vinolas (spanyol) 6:3, 7:6 (7-5), 6:3

Gonzalez (kolumbiai)-Turszunov (orosz) 6:4, 6:4, 7:5

Nők:

S. Williams (amerikai, 1.)-Townsend (amerikai) 6:3, 6:1

Kvitova (cseh, 3.)-Mladenovic (francia) 6:1, 6:0

Bellis (amerikai)-Cibulkova (szlovák, 12.) 6:1, 4:6, 6:4

Suarez Navarro (spanyol, 15.)-Tomljanovic (ausztrál) 3:6, 6:2, 6:1

Azarenka (fehérorosz, 16.)-Doj (japán) 6:7 (3-7), 6:4, 6:1

Makarova (orosz, 17.)-Min (amerikai) 6:4, 6:2

Pavljucsenkova (orosz, 23.)-Pereira (brazil) 6:2, 6:0

Keys (amerikai, 27.)-Gajdosova (ausztrál) 6:0, 6:3

King (amerikai)-Schiavone (olasz) 6:3, 3:6, 6:3

Vandeweghe (amerikai)-Vekic (horvát) 2:6, 6:3, 6:1

Gibbs (amerikai)-Garcia (francia) 6:2, 2:6, 6:3

Cetkovska (cseh)-Koukalova (cseh) 6:1, 2:6, 6:3

Krunics (szerb)-Piter (lengyel) 6:4, 6:1

McHale (amerikai)-Scheepers (dél-afrikai) 6:2, 1:6, 7:6 (7-5)

Dijasz (kazah)-Curenko (ukrán) 6:1, 6:2

Niculescu (román)-Svedova (kazah) 6:7 (5-7), 6:1, 7:5