Wozniacki elfelejtette átvenni a 300 milliót, amit nyert

2014.09.24. 11:19

Caroline Wozniacki a US Open döntője után elfelejtette felvenni a második helyért járó 1,45 millió dolláros pénzdíjat, ami durván 300  millió forint. A teniszőt nem érdekli a pénz, azt sem tudja, mennyije van.

Wozniackinak idén sikerült ismét jó formába kerülnie, megújult teniszével megint a tíz legjobb női teniszező között van. A US Openen is a döntőbe jutott, ott azonban kikapott Serena Williamstől.

A meccs után a szokásos ügymenet következett, Wozniacki átvette a második helyért járó tálcát, majd interjúkat adott. Miután ezzel megvolt, visszament a szállására. Fél óra múlva azonban rémülten jelent meg a New York-i teniszközpontban. „Elfelejtettem felvenni a pénzdíjamat" – mondta. A nyereménye 1,45 millió dollár volt.

Ez a momentum is mutatja, mennyire nem érdeklik a pénzügyei. Kiderült, arról sem tudott, hogy a US Openen nyújtott teljesítményéért a szponzoraitól félmillió dolláros bónuszt is kapott. Rá sem kérdezett erre menedzserénél, Jonh Tobiasnál. Wozniacki a bankszámláját sem ellenőrzi, fogalma sincs, mennyi pénze van, és azt sem tudja, hogy edző apjának mennyit fizetnek.

„Az apám ingyen is dolgozna, mindene megvan, amit akar. Van elég pénzem ételre, vagy hogy szép cipőket vegyek. Számomra csak a tenisz és a trófeák léteznek, sosem a pénz motivált" – nyilatkozta a New York Timesnak.

Wozniacki a becslések szerint évi tízmillió dollárt keres, amit még növelhet is. Óriási befolyása van még akkor is, ha nincsenek jó eredményei. A közösségi médiában is nagyon aktív, és mindig képes magára felhívni a figyelmet. Korábbi barátja, a golfos Rory McIlroy miatt is nagy figyelmet kapott, de egy hajvágással, vagy azzal a bejelentéssel is, hogy indul a New York Marathonon, képes a címlapokra kerülni. Nem véletlen, hogy a szponzorok is látnak benne fantáziát.