Emília
18 °C
26 °C

Nadalt lenullázták az Australian Openen

2015.01.27. 08:25

Tizennyolc meccset kellett várnia Tomás Berdychnek, hogy újra legyőzze a korábbi világelső Rafael Nadalt. A történelmi győzelem az Australian Open negyeddöntőjében jött el, a cseh az első két szettben oktatott, a harmadikban megszenvedett, de 2 óra 15 perc játék után az elődöntőbe jutott az év első tenisz Grand Slam-versenyén.

Nadal formáját elnézve nem számított esélytelennek a világranglistán hetedik helyen álló cseh, de arra kevesen számítottak, hogy a harmadik kiemelt spanyol csak két játékot tudjon nyerni az első két szettben. Pedig így történt, és a végén már az sem számított meglepetésnek, hogy a harmadik játszmában Berdych már 5:1-re is vezetett.

Aztán Berdych túl korán dőlt hátra, Nadal 5:4-re zárkózott, majd 6:5 volt a cseh javára. 6:6 után jött a rövidítés, amelyben Berdychnek két meccslabdája is volt, majd végül a harmadikat beütötte és továbbjutott. A két játékos 21. meccsén a cseh most nyert csak harmadszor. Nadal pedig a tavalyi Roland Garros óta először játszott top10-es játékos ellen, de rögtön ki is kapott.

Berdych az ellen az Andy Murray ellen folytatja, aki most viszonylag könnyedén, 6:3, 7:6(5), 6:3-ra győzte le a meglepetésembert, az ausztrál Nick Kyrgiost két óra hét perc alatt. A 19 éves ausztrál így is 380 ezer ausztrál dollárt (több, mint 83 millió forintot) tehet majd zsebre, és 360 ATP-ponttal egészen biztosan bejön a top50-be.

Nadal pályafutásas során harmadszor veszített el Grand Slam-tornán szettet 6:0-ra. Legutóbb a 2006-os wimbledonin Roger Federerrel szemben, illetve két évvel korábban Andy Roddicktól New Yorkban.

"Nem nehezítettem meg a dolgát, ilyen teljesítménnyel nem lehet Grand Slam-negyeddöntőt nyerni" - mondta a meccs után a spanyol, akit az előző év második felében csuklósérülés és vakbélműtét hátráltatott, és a Roland Garros óta mindössze 17 meccset játszott - ebből négyet Melbourne-ben.  - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy győzhettem volna ma, Tomas jobb volt nálam, ilyen a sport."

A nőknél az egyik legnagyobb meglepetés, hogy kiesett a tornán harmadik kiemelt Simona Halep, az meg még nagyobb meglepetés, hogy az orosz Makarova elleni második szettben játékot sem tudott nyerni.

Hasonló simán jutott be karrierje hetedik Australien Open-elődöntőjébe Marija Sarapova, aki a vártnál könnyebben intézte el a nagy tehetségnek tartontt kanadai Eugenie Bouchard-t. Az első szettben két, a másodikban három gémet nyert a fiatal kanadai, aki negyedik meccsén sem tudott nyerni az orosz ellen.

Australian Open, Melbourne(40 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)

Negyeddöntők

Férfiak

Berdych (cseh, 7.)–Nadal (spanyol, 3.) 6:2, 6:0, 7:6(5)

Murray (brit, 6.)–Kyrgios (ausztrál) 6:3, 7:6(5), 6:3

Nők

Makarova (orosz, 10.)–Halep (román, 3.) 6:4, 6:0

Sarapova (orosz, 2.)–Bouchard (kanadai, 7.) 6:2, 6:3