Wawrinka élete játékával győzte le Djokovicsot a Roland Garros-döntőben

000 DV2058439
2015.06.07. 21:46

A 8. kiemelt Stan Wawrinka élete egyik legjobb teniszével, több ponton a világelső Novak Djokovicsot abszolút lejátszva nyerte meg 4:6, 6:4, 6:3, 6:4-re minden idők egyik legjobb Roland Garros-döntőjét. A hétfőtől világranglista 4. Wawrinka a tavalyi Australian Open után második Grand Slam-döntőjét is megnyerte, ezzel pedig utolérte Andy Murrayt. A mérkőzés alakulását percről percre itt olvashatja vissza>>>

Djokovics is első Roland Garros-győzelmére hajtott, ezzel megcsinálhatta volna a karrier Grand Slamet, vagyis nem egy naptári évben, de legalább egyszer megnyerte volna mind a négy nagy tornát. Nagyszerű formában érkezett a Garrosra, a döntőig 27 meccset nyert zsinórban, közben pedig minden idők egyik legjobban várt GS-negyeddöntőjében megverte a 9-szeres bajnok, de ezúttal még nem százszázalékos Rafael Nadalt, majd pedig a ranglista 3. Murrayt is. A skótot azonban sötétedés miatt csak két nap alatt, öt szettben, és vasárnap már harmadik napja lépett folyamatosan pályára.

Wawrinka ugyan elődöntős volt az utolsó salakos felvezető tornán Rómában, de előre kevesen gondolták volna, hogy ő foglalja majd el Nadal trónját a Roland Garroson. Ugyan könnyebb ágra került, mint Djokovics, de nem kis ellenfeleken kellett átjutnia: a negyeddöntőben római legyőzőjén, honfitársán, a ranglista 2. Roger Federer lépett túl három szettben, majd pedig az újra veszélyes Jo-Wilfried Tsongát búcsúztatta négy játszmában.

A döntőben aztán ahogy azt várni lehetett, Wawrinka hiperagresszíven kezdett, és végig ő volt az, aki többször gyorsított, váltott át befejező egyenesre. Összesen 60 nyerőt vágott be – kétszer annyit, mint Djokovics –, ráadásul mindezt a leglassabb borításnak számító salakon, a különösen jól védekező szerb ellen, emellé pedig alig ütött több ki nem kényszerített hibát a világelsőnél. A tornán végig nagyon stabil Djokovics a kelleténél egy kicsivel többet hibázott, de összességében jól játszott, és volt olyan pillanat, amikor elő tudta húzni az egyik legerősebb teniszét, ezúttal azonban ez is kevés volt.

Az első szett elején Wawrinkának rögtön bréklabdát kellett hárítania, de a támadó ütésekkel nyomást tudott gyakorolni Djokovicsra, aki szinte mindent kivédekezett, és ugyan becsúsztak nála is rontások, de összességében stabil volt. A szett felénél megremegett Wawrinka centire kiszámolt játéka, semmire, kettős hibával bukta el a szerváját. Djokovics magabiztos játékkal, például szép lendített röptével hozta a saját adogatását, majd pedig bréklabdát hárítva kiszerválta a játszmát. Az első szett elvesztésével úgy tűnt, hogy nagyon nehéz dolga lesz Wawrinkának, hiszen nagy kérdés volt, hogy mennyi ideig bírhatja a saját maga által diktált elképesztő iramot és kemény ütéseket.

Azonban a második szett elején megint bréklabdát hárító svájcit nem törte össze az első játszma elbukása, továbbra is tudott támadni, amikor kellett, és a nyomás egyre nőtt Djokovicson. A világelsőnek sorra kellett hárítania a bréklabdákat az adogatásainál. Ez egészen a legvégéig sikerült is neki, de ott megint extra játékot láthattunk a nagyon jól koncentráló svájcitól, míg Djokovics a sokadik pazar fonákkal már nem bírt. Wawrinka így kiegyenlített a szetteket tekintve, és megint minden teljesen nyitott lett.

A harmadik szettre kapott aztán igazán lendületet a svájci, Djokovics még szép játékkal tudta hárítani az elején a bréklabdákat, de aztán Wawrinka 3:2-es vezetésénél jött egy olyan adogatójátéka, amiben egyszerűen nem volt esélye. Wawrinkának sült a keze, és minden bejött neki, egy csodás tenyeres egyenes az egyik sarokba, a következő pontnál pedig hasonlóan látványos fonák a másikba – semmire brékelte le a világelsőt. Olyan parádés ütések is befértek ezen a ponton, mint amikor a hálótartó mellett ütött be fonák nyerőt, így nem volt meglepő, hogy végül semmire szerválta ki a játszmát.

Az is várható volt ugyanakkor, hogy jön egy hullámvölgy ebben a hihetetlen játékban, és ez el is érkezett a negyedik játszma elején. Djokovics gyorsan brékelőnybe került, a svájci hibázgatott, fáradtabban mozgott, 3:0-s hátrányba került. Innen azonban nem húzta be Djokovics a szettet, mivel rajta is a fáradtság jelei mutatkoztak. Ezt megérezte Wawrinka is, aki megint felpörgött, visszajött, és 3:3-nál az utolsó 15 pontból 11-et megnyert. Két bréklabdája volt Djokovics újabb adogatásánál, de a világelső a legjobb Nadal-Djokovics-meccseket idézve rá tudott kontrázni ellenfele játékára. Megmentette a gémet, de ez sem volt elég, mert utána megint Wawrinka licitált rá, ő hárított három bréklabdát, és lendületből el is vette Djokovics szerváját. A világelső nem adta könnyen magát, Wawrinka a meccsért szerválva kihagyott meccslabdával, bréklabdával is szembesült, végül azonban stílusosan egy fonák egyenes nyerővel nyerte meg a tornát.

Már a tavalyi Australian Openen kiderült, hogy új sztár nőtt ki Federer árnyékából. Azonban Wawrinka most már a saját árnyékán is túllépett, bebizonyította, hogy nem egy GS-es felvillanás volt csak, hanem edzője, Magnus Normann vezetésével mind fejben, mind játékában valóban olyan szintre ért, amit, ha tartani tud, akkor bárkit legyőzhet vele. A két Grand Slam-döntőjéből az egyiket Nadal, a másikat Djokovics ellen nyerte, és most út közben Federert is legyőzte, akit GS-en még soha nem vert meg, és az elmúlt egy évben háromszor is kikapott tőle.

Wawrinka 30 éves korára egyértelműen Grand Slameket nyerni képes bajnokká érett, egyedül a stabilitás lesz a kulcskérdés vele kapcsolatban. Tavaly az Australian Openen elért hatalmas siker után nem sikerült egész szezonban azon a szinten teniszeznie, a nagy győzelmek mellé akár első körös vereségek is becsúsztak. Azonban még ha a néhány hét múlva kezdődő Wimbledonban nem is jutna el a végéig, az biztos, hogy olyan játékos, akivel most már bármelyik Grand Slamen számolni kell, és még jó néhány nagy tornagyőzelem lehet benne.

Habár már felmerült a kérdés, hogy a Roland Garros megnyerése után vajon be tudja-e húzni a következő két Grand Slamet is, és ezzel teljesítheti egy éven belül is a nagy Grand Slamet, ami még Federernek és Nadalnak sem sikerült, de Djokovicsnak egyelőre még a párizsi torna is hiányzik a gyűjteményéből, és a következő szezonban is az egyik legfontosabb célkitűzése lehet. A mostani vereség ellenére még mindig ő a mezőny legstabilabb játékosa, aki Boris Becker segítségével is tovább csiszolt a játékán, a világranglista élén pedig messziről sem veszélyezteti senki, ahogy Wimbledonba is minden bizonnyal ő érkezik majd leginkább esélyesként.

Ugyanakkor a legjobb salakos szezonját letudó Andy Murray, a ranglistán az idei korai Grand Slam-kiesések ellenére is második és tornákat nyerő Roger Federer, és a játékát fokozatosan építő Rafael Nadal is új reményekkel érkezik majd néhány hét múlva a füvespályás Grand Slamre.