Döntős a magyar Davis Kupa-csapat euro-afrikai zóna II-es csoportjában

2015.07.19. 17:39

A magyar válogatott 3-2-re legyőzte a bosnyák csapatot Siófokon, a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának második fordulójában, ezzel bejutott a döntőbe. Miután Fucsovics Márton egyenlített, a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen a világranglistán mindössze 786., DK-újonc Nagy Péter remek játékkal, három szettben múlta felül az ATP rangsorában 231. Tomislav Brkicet, írja az MTI.

A magyar csapat a Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának első fordulójában, márciusban 4-1-re nyert Moldova együttese ellen Győrben. A mostani sikernek köszönhetően szeptemberben már a zóna I-es csoportjába való feljutásért küzdhet meg a Luxemburgot 5-0-ra legyőző bolgárokkal.

A világcsoportban Ausztrália 3-2-re verte Kazahsztánt, Belgium és Argentína már korábban biztosan továbbjutónak számított Kanada, illetve a Novak Djokovics nélkül kiálló szerbek ellen, míg a britek Andy Murray vasárnapi győzelmével ejtették ki a tavaly döntős franciákat. A szeptember 18-20-án sorra kerülő elődöntőben argentin-belga és brit-ausztrál párharcokra kerül sor.

    DK, euro-afrikai zóna II-es csoport, 2. forduló: 

Magyarország - Bosznia-Hercegovina 3-2 - végeredmény

Nagy Péter-Tomislav Brkic 6:4, 6:3, 6:3

    korábban:

Fucsovics Márton-Mirza Basic 6:7 (3-7), 6:1, 6:3, 6:2

    szombaton játszották:

    páros:

Fucsovics Márton, Gödry Levente-Mirza Basic, Amer Delic 6:3, 6:7 (8-10), 4:6, 0:6  

    pénteken játszották:

Fucsovics Márton-Tomislav Brkic 6:2, 6:3, 3:6, 4:6, 6:3

Nagy Péter-Mirza Basic 6:4, 4:6, 3:6, 3:6