Wawrinka drámai meccsen győzte le Djokovicsot, 3-ból 3 Grand Slamnél jár

2016.09.12. 04:43

Nagy meccsen győzte le Stan Wawrinka 6:7, 6:4, 7:5, 6:3-ra a világelső Novak Djokovicsot a US Open döntőjében. A svájci megint az elveszített első szett után fordítva nyert, ezzel zsinórban harmadik éve nyert egy-egy Grand Slamet, az Australian Open és a Roland Garros után az amerikai torna trófeáját is begyűjtötte.

Wawrinka tavaly szinte tökéletes játékkal tudta felülmúlni Djokovicsot a Roland Garros döntőjében, és azt lehetett sejteni, hogy most is lehet esélye a szerb ellen. A torna előtt az is kérdés volt, hogy Djokovics a sérült csuklója miatt el tud-e indulni, majd pedig a vállát is ápolták a torna során. Az előnyt jelentett neki, hogy a döntőig fele annyi időt töltött a pályán, mint a svájci, azonban hat korábbi mérkőzéséből ellenfelei sérülései miatt csak hármat játszott végig, ezért igazán belelendülni sem volt lehetősége. Wawrinkának ellenben meccslabdát is hárítania kellett még a korai szakaszban, utána viszont Juan-Martin del Potrót és Nisikori Kejt is négy játszmában, a legjobbjához egyre közelebb érő játékkal győzte le.

A vasárnapi döntőben a világelső jutott először bréklabdához. Wawrinka 40-15 után több rosszul eltalált ütéssel bukta a szerváját, és Djokovics 3:0-s előnybe került. Miközben a világelső nagyon stabil tudott maradni, és felgyorsított alapvonalütésekkel kényszerítette hibákra Wawrinkát, a svájcinak az első szervái sem igen jöttek be. 4:1-nél megint bréklabdája volt Djokovicsnak, de Wawrinkának sikerült megfordítania a gémet - a meccs egyik kulcsa az volt, hogy rengeteg bréklabdát tudott hárítani. A svájci azonban ekkor még pontot alig bírt fogni a szerb adogatásánál, aki pillanatok alatt semmire hozta a szerváját, és 5:2-nél már a szettben maradás volt a tét Wawrinkának.

Ezúttal két szettlabdát hárítva sikerült megfordítania az adogatását. Kezdett élesebben teniszezni, miközben Djokovics egy fokkal visszább vett, a svájci be tudott támadni, és három bréklabdához jutott. Kettőt még hárított a világelső, de végül kettős hibával elbukta az adogatását. Wawrinka nagyon jól variálta az első szerváit, 5:5-tel ki is tudott egyenlíteni. Végül tie breakbe torkollt a szett. Ott aztán sikerült hoznia a meccs egyik legszebb, 19 ütésváltásos labdamenetetét Wawrinkának, azonban az összes többi pontot Djokovics nyerte (7-1).

A második játszma is fordulatosan alakult. Djokovics az elején elkezdett hibázgatni, egy gémen belül két kettős hibával pedig már bréklabdához juttatta Wawrinkát, aki egy nagyon szép fonák egyenessel el is vette a szerb szerváját. Miután azonban Wawrinka is rontásokkal, kettős hibával kezdte a saját adogatását, Djokovicsnak rögtön három esélye is lett volna visszajönni, ez azonban nem sikerült neki. Wawrinka egy hatalmas üvöltés kíséretében 4:1-re ment el.

A következő gémre nem koncentrált annyira, aztán pedig Djokovics odatette magát fogadóként, elvette Wawrinka szerváját, majd pedig mellérakta a sajátját. Visszajött ugyan, de miután hozta a svájci a következő adogatását, a világelsőnek a szettben maradásért kellett szerválnia. Végül Wawrinka egy pazar tenyeres egyenessel jutott két szettlabdához. Egyet hárított Djokovics, de aztán a másodikat elrontotta, így a svájci kiegyenlített.

A harmadik játszma elején fontos volt, hogy Wawrinka jött ki jobban a látványos alapvonalcsatákból, megint bréklabdákat tudott hárítani. Többek között a testre adott szervákkal Wawrinkának jöttek a pontok, Djokovics pedig hiába próbálkozott, így 3:0-ra húzott el a svájci.

Wawrinka lendülete akkor tört meg, amikor 0-30-ról zsinórban négy pontot nyerve fordította meg a következő adogatását Djokovics. 3:1-nél 40-15 volt Wawrinkának, de egymás után rontott befejezőnek szánt ütéseket, és nem bírta Djokovics rohamát. Nem könnyen, de visszajött a szerb, aki ezúttal semmire oldotta meg a szettben maradást 5:4-nél. Viszont 6:5-nél váratlanul bajba került: ha a vonalbírón múlt volna, 40-15 Djokovicsnak, de a székbíró helyesen felülbírálta a döntést, majd a szerb hibájával már játszmalabdához jutott a svájci. Wawrinka bátran betámadott, és a semmiből jött néhány perc alatt megszerezte a szettelőnyt.

A negyedik játszma elején hozta a szerváját a svájci, az adogatását elbukó Djokovics pedig fájdalmasan kapott a lábához az egyik pontnál, úgy tűnt, hogy begörcsölt a lába. Wawrinka jó szervák mögött hamar 3:0-s vezetést szerzett. Djokovics nem kérte a trénert a pihenőhöz, de az látszott, hogy nem tud rendesen mozdulni a meggyorsított labdákra. Az adogatásainál több kettős hiba is becsúszott, egy lecsapás után is fájdalmasan rándult össze. Hozta a szerváját, de 3:1-nél ápolást kért. Wawrinka reklamált, amiért az ő szervája előtt jött a tréner Djokovicshoz, akinek a három perc alatt átkötözték a lábujjait.

Utána nehéz adogatás következett Wawrinkának, feljött 30-30-ra az ápolás után sokkal jobban mozgó szerb. Két bréklabdája is volt Djokovicsnak, de az egyiket a svájci hárította, majd pedig hibázott bele. Végül Wawrinka egy szép tenyeres nyerővel fordította meg a gémet. Djokovics hozta semmire az adogatását, de 5:2-nél megint csak sántikálva tudott lejönni a pihenőhöz, újabb ápolást kapott, az egyik lábujja láthatóan vérzett is. A pályára visszatérve megoldotta a meccsben maradást, de Wawrinka 5:3-nál kiszerválhatta a győzelmet. Nem ütött be első szervát, és rögtön 0-30-cal indult, de utána már a kezében tartotta a gémet. Egy meccslabdába még belehibázott, viszonta másodiknál már nagyon bátor volt, végül Djokovics ütése csúszott ki.

Wawrinka így most 31 évesen Ken Rosewall 1970-es győzelme óta a legidősebb US Open-bajnok lett. Novak Djokovics dominanciája és a nagy négyes mellett tudott három egymást követő évben egy-egy Grand Slamet nyerni, ebből kettőt ráadásul 30 éves kora után. Sikerült megnyernie élete első három Grand Slam-döntőjét, ráadásul az elmúlt 11 fináléjában – köztük a három GS-et – győzni tudott, utoljára 2013-ban kapott ki döntőben.

Két éve az Australian Openen Rafael Nadalt, tavaly a Roland Garroson pedig szinte tökéletes játékkal ugyanígy Djokovicsot tudta legyőzni, így mindhárom győzelménél az aktuális világelsőt múlta felül. A jóbarátja, Roger Federer árnyékából Magnus Norman vezetésével sztárrá növő Wawrinka megint harmadik a világranglistán. Az Australian Openen elért első GS-győzelme után itt írtunk róla bővebben>>>

A tavalyi hihetetlen szezonja után Djokovics abszolút dominálta az év első felét, folytatta a rekordok beállítását és megdöntését, a gyűjteményéből még hiányzó Roland Garros megnyerése után pedig egyszerre volt uralkodó bajnok mind a négy Grand Slamen. Utána azonban meglepetésre korán kiesett Wimbledonban – most azt mondta, egy személyes problémája is volt akkoriban –, majd pedig a csuklósérülése az olimpiai szereplésére nyomta rá a bélyegét. Néhány hónapja még arra is esélye volt, hogy egy naptári évben megnyerje mind a négy GS-et, de végül az Australian Opent és a Roland Garrost viszi haza a szezonból, ami a fedettpályás tornákkal folytatódik.