Babos már negyeddöntős Moszkvában

2016.10.19. 15:01

A kilencedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a negyeddöntőbe a moszkvai keménypályás tenisztorna 824 ezer dollár (230 millió forint) összdíjazású női versenyében.

A viadal honlapja szerint a világranglistán 26. magyar játékos szerdán a francia Kristina Mladenovicot verte két szettben, 1 óra 13 perc alatt. A 23 éves Babos előzőleg ötször találkozott a WTA-rangsorban 54. riválisával - egyben korábbi párospartnerével -, s négyszer kikapott tőle.

A magyar teniszező a nyolc között az első helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Szvetlana Kuznyecovával találkozik.

Babos párosban is érdekelt az orosz fővárosban, az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova oldalán a negyeddöntőben a nap folyamán a Paula Kania, Danka Kovinic lengyel, montenegrói duóval száll szembe.

A harmadik helyen kiemelt Carla Suarez Navarro a nyolcaddöntőben búcsúzott, a spanyol játékos kedden a moszkvai születésű, de ausztrál színekben versenyző Daria Gavrilova ellen összecsapását a második játszmában csuklósérülés miatt feladta, ezzel eldőlt, hogy lemarad a szingapúri WTA-világbajnokságról is.

Eredmények:

nők (824 ezer dollár összdíjazás):

Egyes, nyolcaddöntő:

Babos Tímea (9.)-Kristina Mladenovic (francia) 6:1, 6:4

Kuznyecova (orosz, 1.)-Cornet (francia) 6:4, 7:5

Gavrilova (ausztrál)-Suarez Navarro (spanyol, 3.) 6:4, 3:0-nál Suarez Navarro feladta

Kaszatkina (orosz, 8.)-Makarova (orosz) 6:4, 6:1

Konjuh (horvát)-Blinkova (orosz) játék nélkül

Szvitolina (ukrán)-Putyinceva (kazah) 6:2, 6:2