Árpád
-5 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Djokovics után Murray-t is kiütötték az AusOpenen

2017.01.22. 09:01

A skót Andy Murray először indult világelsőként és első kiemeltként egy Grand Slamen, de a harmadik fordulós meccsén 7:5, 5:7, 6:2, 6:4-re kikapott a ranglista 50. Mischa Zverevtől. Ez azt jelenti, hogy az első két kiemelt nem tudott a második hétre jutni az Australian Openen.

Murray 2009 óta nem esett ki ilyen korán az év első Grand Slamjén, és idén arra készült, hogy végre megnyerje a tornát, ahol már ötször kapott ki korábban a döntőben, négyszer attól a Novak Djokovicstól, aki néhány napja már kiesett.

Murray-nek összességében több nyerő ütése volt, de Zverev nagyon hatékonyan használta a szerva-röptét a skót ellen – 65 pontot nyert meg a hálónál –, akit így a szokásosnál jóval több hibára tudott kényszeríteni. Zverev azt mondta, hogy könnyű volt agresszívnek lennie, de sokkal nehezebb végig nyugodtnak maradnia.

Az első szettben kétszer is sikerült brékhátrányból felállnia, majd fordítania. A másodikban Murray kiegyenlített, de aztán a következőben a német kétszer is lebrékelte. A negyedik szett elején rögtön el tudta venni Murray adogatását, és nagyon ott volt fejben, sikerült végig megtartania előnyét, a végén pedig 5:4-nél kiszerválta a meccset.

Mishca Zverev 29 éves, néhány éve már a végleges visszavonuláson gondolkozott, mert egy sor sérülés miatt az 1000 kívül került a világranglistán. A győzelem után elmondta, hogy az öccse őt is inspirálta. A 19 éves Alexander Zverevet tartják az egyik legígéretesebb fiatal tehetségnek, ő szombaton kapott ki egy ötszettes meccsen Rafael Nadaltól, bátyja viszont le tudta győzni Murray-t.

Ranglista 50.-ként Zverev most a legalacsonyabban rangsorolt játékos, aki legyőzött egy világelsőt Grand Slamen Szafin és Roddick 2004-es meccse óta.

Federer öt szettben továbbment

A féléves kihagyás után visszatérő Roger Federer 0:4-gyel nyitott az első szettben a japán Nisikori ellen, feljött, de végül 7:6-ra bukta el az első szettet. Aztán kettőt nyert 6:4-gyel és 6:1-gyel, a japán azonban feltámadt 2:2 után a negyedikben, és egyenlített. A döntő szettben Nisikorit ápolni is kellett, a 35 éves svájci 6:3-ra nyert, és bejutott a negyeddöntőbe, amit önfeledten meg is ünnepelt.