Vérnyomást is méretett, mégis nyert Babos Tímea ellenfele

2017.03.13. 21:59

 A 25. helyen kiemelt Babos Tímea három játszmában kikapott az orosz Jelena Vesznyinától az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyének harmadik fordulójában.

A világranglista 28. helyén álló magyar játékos először találkozott 30 éves ellenfelével, aki a 15. helyen áll a WTA-rangsorban, mely pályafutása eddigi legjobbja. Babos három, míg Vesznyina két tornagyőzelemnél tart, utóbbi viszont tavaly elődöntőt játszott Wimbledonban.

A február végén Budapesten harmadik trófeáját begyűjtő Babos remekül tartotta a 14. helyen kiemelt orosz által diktált tempót, mígnem 1:2-nél elvesztette az adogatását. Thomas Drouet edző 2:3-nál több agresszivitást kért magyar tanítványától a szünetben, ám több brék már nem esett az első szettben, melyet 48 perc alatt Vesznyina nyert meg.

A folytatásban a 23 éves Babos húzott el 3:0-ra, ekkor az orosz hívatta be edzőjét-édesapját tanácsért. A játék képe nem változott, Babos remek megoldásokat mutatott be, ellenfele pedig kevésbé hatékonyan gyorsított, és visszaesett a játéka. Aztán 5:1-nél Vesznyina már folyamatosan rontott a tikkasztó kaliforniai hőségben - 34 fokot mutatott a hőmérő -, így a magyar játékos 6:1-gyel kiegyenlített.

Az orosz bekérte az orvost, a melegre panaszkodott, megmérték a vérnyomását, de hosszabb szünet után a folytatás mellett döntött. Ahogy várni lehetett, a szenvedő Vesznyina igyekezett rövid pontokat játszani, de 2:1-nél ismét Babos került lépéselőnybe. Ezt - némileg váratlanul - két újabb gyors brék követte, majd 3:3-nál mindketten összeszedték magukat, és hozták a szervájukat. A magyar teniszező 4:5-nél újra elbizonytalanodott, alapütéseket rontott, kettős hibát ütött, Vesznyina pedig a harmadik meccslabdáját már kihasználta.

A WTA honlapja szerint a mérkőzés 2 óra 16 percig tartott. (MTI)
   
   

Nők (7,67 millió dollár összdíjazás):


    3. forduló (a 16 közé jutásért):
Vesznyina (orosz, 14.)-Babos (25.) 6:4, 1:6, 6:4
Davis (amerikai)-Görges (német) 6:1, 6:4