István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Fucsovics meccslabdáról nyerte a vicenzai tenisztornát

2017.06.04. 15:16

Fucsovics Márton a döntőben meccslabdáról fordítva megnyerte a 43 ezer euró (13,3 millió forint) összdíjazású vicenzai salakpályás férfi tenisztornát.

A világranglistán 148. magyar játékos a vasárnapi fináléban a szerb Laslo Djerével (Györe László) csapott össze életében először, aki 135. a rangsorban. Az első szett 38 perc alatt a hetedik helyen kiemelt ellenfélé lett, ám a 25 éves Fucsovics óriási csatában, meccslabdát hárítva kiegyenlített. Az utolsó játszma már egyértelműen a magyar fölényét hozta, aki végül 2 óra 22 perc elteltével ünnepelhetett.

A Roland Garros selejtezőjének második fordulójáig jutott Fucsovics profi pályafutása tizedik döntőjét vívta, az eddigi kilencből kettőt nyert meg. Az első két diadalát 2013-ban a kínai An Ningban, illetve az olaszországi Andriában aratta.

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a junioroknál vasárnap a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.

A januári Australian Open junior bajnokának az első fordulóban a hazai közönség előtt szereplő Maxence Broville volt az ellenfele, akit szetthátrányból fordítva győzött le 2 óra 4 perces csatában.

A negyedik helyen kiemelt, 17 éves Piros a 32 között az ír Simon Carr-ral csap össze. (MTI)

    Eredmények:
    döntő:
Fucsovics Márton-Laslo Djere (szerb, 7.) 4:6, 7:6 (9-7), 6:2

Roland Garros, junior fiúk, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Piros Zsombor (4.)-Maxence Broville (francia) 4:6, 6:2, 6:4