Fucsovics Márton nyerte meg a genovai magyar teniszrangadót

2017.09.08. 21:24

A nyolcadik helyen kiemelt Fucsovics Márton három szettben, 6:7, 6:2, 7:5-re legyőzte Balázs Attilát a 127 ezer dollár (38 millió forint) összdíjazású genovai salakpályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében, így ő jutott az elődöntőbe – írja az MTI.

A Challenger-tornát szervező ATP honlapja szerint a mérkőzés több mint két és fél óráig tartott és nagyon izgalmas volt. Az első játszmát Balázs nyerte meg, 7-4-re húzta be a tie-breaket, a másodikban viszont 6:2 arányban Fucsovics tudott győzni. A mérkőzés harmadik játszmájában a világranglista 167. helyén álló Balázs 5:2-re is vezetett és két labdára volt a győzelemtől, a 117. Fucsovics azonban fordítani tudott. 

Óriási csata volt tehát és ez mindenképpen előremutató, hiszen a két legjobb férfijátékosunk jövő pénteken már az oroszok ellen küzd, hogy a Davis-kupában bravúrral feljusson a világcsoportba. Az pedig kifejezetten előremutató, hogy a két legjobbunk ilyen jó formában van. Szükség is lesz erre, hiszen az oroszok három olyan játékossal érkeznek, akik a top100-ban vannak a pillanatnyi ranglista alapján.

Fucsovics ellenfele vagy az elsőként rangsorolt Jan-Lennard Struff, vagy a görög Sztefanosz Cicipasz lesz az elődöntőben.