Még egy lépés, és megvan Nadal 16. GS-győzelme

2017-09-09T024248Z 711282753 RC119CB71A20 RTRMADP 3 TENNIS-USOPE
2017.09.09. 10:03
2013 után ismét megnyerheti a US Opent Rafael Nadal, aki újra két Grand Slamet nyerhet egy évben. Négy éve is nyert Párizsban, ahogy most is.

Szombat reggelre kialakult az amerikai nyílt teniszbajnokságon a férfi döntő párosítása. A nagyobb érdeklődés természetesen a spanyol Rafa Nadal meccsét kísérte az argentin Juan Martin del Potro ellen. Előbbi négy, utóbbi nyolc év után lehetett volna ismét döntős. Nadal végül 4:6, 6:0, 6:3, 6:2-vel nyerte meg az elődöntőt.

Mindketten nagyon jól kezdtek, de Nadalnak kellett először bréklabdát hárítania 1:1-nél, aztán a következő adogatásánál is eljutott bréklabdáig a bombatenyereseket meghúzó Del Potro. Ott egy hálón védhetetlenül pattanó labdával el is vette a spanyol szerváját.

Utána elég biztosan hozta a sajátját, 4:3-nál semmire, miközben az argentín szurkolók nagy hangulatot teremtettek. 5:3-nál Nadal egy pazar ejtést tudott bravúrosan megkontrázni. Aztán Del Potro egy játszmalabdát még elrontott, de a másodikat már megcsinálta.

A második játszmában aztán Nadal még jobb lett, míg Del Potro kezdett fizikailag elfogyni, kijött az elmúlt két nehéz meccs nála. Amásodik szett elején Nadal jutott két Del Potro hibával brékhez. A spanyol sorra ütötte a nyerőket, és nem hibázott.

Másodszor is elbukta egy hibával a szerváját Del Potro, néhány pontot leszámítva nem tudott Nadal igazi ellenfele lenni. Két játszmalabdát még hárított az argentín, de a harmadikat már megcsinálta Nadal, és 6:0-val besöpörte a szettet.

A harmadik játszma elején sem tudta felszívni magát, és pontosabb lenni, míg Nadal mindent visszaadott, és nagyon koncentrált volt. Megint rögtön brékelte Del Potrót, és volt esélye az argentín következő szervájánál is. Ezt megfordította Del Potro, kilenc elveszített gém után nyert újra játékot, így lett 3:1.

A szettet végül 6:3-mal húzta be a spanyol.

A negyedik szetten az első pontoktól érződött, le fogja zárni a meccset Nadal, és ezt 6:2-vel meg is tette, így esélyt kapott arra, hogy 16. Grand Slam-trófeáját megszerezze. Nadal előtt Federer áll az örökrangsorban, neki 19 GS-győzelem gyűlt össze.

Ellenfele Kevin Anderson lesz, gyerekkoruk óta ismerik egymást, a dél-afrikait a 28. helyen emelték ki. Ő négy szettben lépett át 4:6, 7:5, 6:3, 6:4-re a spanyol Pablo Carreño Bustán.

A 31 éves Anderson legnagyobb sikere a mostani – eddig a negyedik fordulóig jutott el maximum bármelyik GS-tornán –, egy hosszabb sérülés után tért vissza, és remekül adogatott eddig a US Openen.

(Borítókép: Rafael Nadal miután legyőzte Juan Martin del Potro, 2017. szeptember 9-én. Mike Segar / Reuters)