A döntőben kapott ki Babos a taskenti tenisztornán

2017.09.30. 10:58

Babos Tímea két szettben kikapott szombaton a 250 ezer dollár összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztorna döntőjében.

Babos az ukrán Katerina Bondarenkóval (133.) csapott össze, akivel 1-1-re állt a különmérlege. Az MTI tudósítása szerint mindketten hozták 3:3-ig az adogatásukat, ám ekkor a magyar elbizonytalanodott, 31 éves ellenfele pedig 5:3-nál megerősítette brékelőnyét, majd kiszerválta a 40 perces első szettet.

A második szett ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: Babos két brékkel 3:0-ás hátrányba került, és ezután elvette ugyan ellenfele adogatását, de rögtön el is bukta a sajátját. Egyre többet rontott, edzőjével, Thomas Drouet-val is hiány konzultált, Bondarenkónak nemsokára labdája volt az 5:1-hez.

Ez azonban nem történt meg , mert Babos újra megrázta magát, és 4:3-ra felzárkózott. Az ukrán hozta a szerváját, majd meccslabdához jutott, de Babos egy remek adogatással hárította. Bondarenko a saját szervájánál már nem remegett meg, 1 óra 27 perc alatt megnyerte a döntőt, és 2008-as birminghami sikere után második WTA-versenyén nyert. 

Párosban már nyert Babos

A magyar játékos kevéssel azután győzött cseh partnerével szombaton a japán Hibino Nao és a grúz Okszana Kalasnyikova felett, hogy egyéniben elveszítette a döntőt az ukrán Katerina Bondarenkóval szemben. 

Az elsőként kiemelt Babosék a nyitószettben 5:5-nél elvették az ellenfél adogatójátékát, és saját szervájukat hozva 44 perc alatt győztek az első játszmában 7:5-re. A másodikban 1:1-nél brékelt a magyar, cseh páros és előnyét végig megtartva nyerte 6:4-re a második játszmát, ezzel pedig összesen 78 perc alatt a döntőt.

Eredmény, döntő, páros:

Babos, Hlavackova (magyar, cseh, 1.)- Hibino, Kalasnyikova (japán, grúz) 7:5, 6:4

Eredmény, döntő, egyéni

Katerina Bondarenko (ukrán)-Babos Tímea (2.) 6:4, 6:4