Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Becker: Wimbledonban temessenek el, ne a hazámban

2017.11.17. 10:04

A jövő héten lesz 50 éves a német teniszező, Boris Becker, akiről a német televíziós csatorna, a ZDF A játékos címmel egy dokumentumfilmet is forgatott.

Beckerről idén nyáron az volt a legfontosabb hír, hogy csődeljárást kezeményeztek ellene, mert két éve nem tudta kifizetni az adósságát egy bankárnak, a bíróság ezért hozta meg szigorú döntését.

Az egykori világklasszis teniszező többször meghökkentette már Németországot, például azzal a kijelentéssel, hogy nem érzi németnek magát. Londont nevezte otthonának, és azt is elmondta, hogy nem szeretne már visszamenni szülőhazájába.

Ezt a gondolatot a filmben is biztosan részletesen kifejti majd, mert a legnagyobb bulvárlap, a Bild már kedvcsinálót közölt belőle.

Becker ebben azt mondja, hogy azt szeretné, ha Wimbledonban temetnék el. 17 évesen ott érte el első nagy sikerét, amikor megnyerte a füves pályás Grand Slam-tornát. Még kétszer nyert Londonban, egyszer Amerikában, kétszer Ausztráliában. Párizsban az elődöntőig jutott, ahogy a nagy adogatók áltatában, neki is hiányzik az a trófea.

A pályafutása alatt 25 millió dollárt kereső játékos az anyagi helyzetéről most így beszélt.

"Jövő év június huszadikára megint a nullán leszünk, adósság nélkül. Bolond lennék, ha a terveimről beszélnék, hogy érem ezt el. Eddig a nyilvánosság előtt zajlott az életem. Muszáj kitartónak lenni. Az első lépéseket már megtettem, hogy rendezzem a számlát. A célom egyértelmű, ezt a meccset is meg akarom nyerni."