Nem jött össze a bravúr Babosnak

2018.01.17. 09:49 Módosítva: 2018.01.17. 11:39

Babos Tímea, a világranglista-57. magyar teniszező a nála 17 hellyel előrébb álló, 29 éves Carla Suárez Navarróval játszott a legjobb 32 közé jutásért az Australian Open női egyesében. Rosszul kezdődött, mert a brékelőnyt nem sikerült visszavennie, viszont remekül folytatódott, a végére viszont teljesen elfáradt Babos: 0:4 is volt, és a spanyol 1 óra 49 perc alatt 6:4, 2:6, 6:2-re nyert, továbbjutott.

Babos a második szettben remek játékkal még egyenlített, a döntő szettben viszont meghatározta a játékát, hogy 0:1-nél nem sikerült visszavennie az adogatását, bár kétszer is volt labdája ehhez. Innen jött a lejtmenet.

„Nagyon sajnálom a mai mérkőzést. Az elején hibáztam, amikor a bréklabdáknál nem voltam agresszívabb, azután viszont ellenfelem szinte hibátlanul játszott az első játszmában. A második szettben küzdöttem, ahogyan csak bírtam. Neki is voltak lehetőségei, de sikerült egyenlítenem – mondta Babos, aki szerint a harmadik szett elején megremegett kicsit a keze, ami döntőnek bizonyult. –

A lényeg, hogy ebből is tudjak tanulni. Nagy mérkőzés volt, amelyen hosszú ideig jól is játszottam. Most szomorú vagyok, de bízom benne, hogy idővel azért jobb lesz a kedvem.

A spanyol teniszező két éve még 6. volt a világranglistán, kétszer nyert WTA-tornát és Grand Slameken ötször volt negyeddöntős, legutóbb a két évvel ezelőtti Australian Openen. A szezont Brisbane-ben kezdte, ahol egyből kikapott. Az AusOpen első körében a lengyel Magdalena Fręch ellen nyert 7:5, 6:3-ra.

Tavaly Melbourne-ben a második körben kapott ki, az előző szezont pozitív mérleggel zárta, 75 meccséből 49-et megnyert. Ez volt a negyedik egymás elleni meccsük, és Babosnak még nem sikerült nyerni, 2014-ben Florianopolisban, 2015-ben Birminghamben, 2016-ban pedig a Madrid Mastersen is a spanyol nyert.

Babos az Australian Openen 2016-ban érte el a legjobb eredményt, amikor egy kört ment, a brit Watsont győzte le, majd kikapott a svájci Bencictől. A legjobb Grand Slam-eredménye szintén 2016-ból van, a US Openen az osztrák Haast és a holland Hogenkampot is legyőzte, végül Haleptől kapott ki.

Carla Suárez Navarro-Babos Tímea 6:4, 2:6, 6:2

A meccs történései közvetítésünkből:

Az első gém meg is van, Babos hozta az adogatását. Aztán három labdája is volt 2-0-hoz, a spanyol visszakapaszkodott, három labdát is hozott, majd hatalmas csata kezdődött a játékért, végül Suárez Navarro nagy nehezen hozta. Sajnos az első brék Navarróé, két ki nem kényszerített hibával elvette az adogatást a spanyol. Egy simán elbukott fogadójáték után megvan az adogatás. Túl sok volt a ki nem kényszerített hiba, pedig megint majdnem összejött a brék Babosnak, 15-40-ről kapaszkodott vissza, hiába.

Megint nagyon könnyen elment egy adogatójáték, a spanyol az első szettért adogathat. Most már szembetűnő Suárez Navarro 11 nyerő ütése, Babos hét hasonlójával szemben, a ki nem kényszerített hibák meg Babosnál több 8-5. Viszont hátrányból felállva visszajött az első brék, és egy könnyűnek induló gém végén az adogatás is megvan. Most kell összepontosítani és elvenni a spanyol adogatását. Nem sikerült, három nyerő ütés után Navarróé a gém és a szett is, 41 perc alatt.

Szép adogatójáték, egy labda csak Navarrónak. Utána viszont egy semmire elbukott fogadójáték jött. Az elmúlt kilenc labdamenetből nyolc Babosé, ezt most nagyon elkapta, ebben a sima adogatójáték és egy nullára nyert brék is benne van. Majd egy nagy küzdés következett. Babos 14-40-ről nyert négy labdát egymás után, ezzel megvan az adogatás és a 4:1 is. A magyar az első szerváinak 90 százalékát nyeri eddig ebben a szettben.

A bravúr is majdnem összejött, volt két labda is az újabb brékhez, végül Suárez Navarro nagy nehezen behúzta, hogy aztán semmire veszítse el a fogadójátékát. Egy pontra az egyenlítéshez Babos. Megint bréklabdája volt Babosnak, most az elsőt beütette, nem csak visszajött a meccsbe, sokkal több labdát nyert meg, mint ellenfele. Jöhet a döntő szett.

Ami rögtön spanyol brékkel kezdődött. Viszont egyből volt  labda a visszabrékhez, kettő is, végül Navarro az ötödik lehetőségét nagy nehezen hozta. Most már viszont baj van, Suárez Navarro újra elvette Babos adogatását. Innen már borzasztó nehéz lesz, a spanyol hozta az adogását, és már 4:0-ra vezet. Egy halvány reménysugár a megnyert adogatójáték, de Suárez Navarro pillanatok alatt nyeri a sajátját, és fogadott a meccsért, ami elment, de a végén nagyon simán, semmire kiszerválta a meccset már feladó Babost.