Nadal negyeddöntős az AusOpenen, biztosan világelső marad

2018.01.21. 13:09

Az első helyen kiemelt Rafael Nadal a torna során először ugyan játszmát veszített, összességében azonban magabiztos győzelmet aratott az argentin Diego Schwartzman ellen, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé az Australian Openen. A negyeddöntős szereplésével az is biztosság vált, hogy ő marad az év első Grand Slamje után is a világelső, függetlenül attól, hogy Roger Federer meg tudja-e majd védeni a címét.

A spanyol sztárnak alaposan meg kellett küzdenie a remek ütésekkel foloyamatosan támadó argentin riválisa ellen. Schwartzman az elbukott első játszma után a másodikat rövidítésben meg tudta nyerni, a harmadik és negyedik szettben pedig nagyon megizzasztotta a világelsőt, aki azonban türelmesen játszott a végül 3 óra 50 perces meccsen.

„Nagyszerű csata volt egy jó barátom ellen" – mondta Nadal a meccs után. „Ez volt az első igazán kemény mérkőzésem idén. Egy ilyen összecsapás minden bizonnyal segít nekem. Önbizalmat ad, hogy négy órán keresztül képes voltam nagy intenzitással játszani."

Nadal a negyeddöntőben a hatodik kiemelt horvát Marin Cilic ellen lép majd pályára, aki szintén nehéz csatán van túl: vasárnap a 10. kiemelt spanyol Pablo Carreno-Bustát győzte le négy játszmában, méghozzá úgy, hogy mind a három győztes játszmáját rövidítésben tudta megnyerni.

A harmadik kiemelt Grigor Dimitrov kiélezett, négyjátszmás mérkőzésen győzte le a 17. helyen rangsorolt Nick Kyrgiost. A három és fél órás, négyszettes csatát az döntötte el, hogy Dimitrov a rövidítésekben jobb döntéseket hozott, és a meccs mindhárom tie-breakjét megnyerte. Dimitrov a négy közé jutásért a brit Kyle Edmunddal küzd majd meg.

A nőknél a második kiemelt dán Caroline Wozniacki mindössze három játékot engedett a szlovák Magdalena Rybarikovának. Mellette a belga Elise Mertens és a második körben Babos Tímeát legyőző spanyol Carla Suárez-Navarro is nyert és nyolc közé került.

Eredmények:

férfi egyes, nyolcaddöntő:

Nadal (spanyol, 1.)-Schwartzman (argentin, 24.) 6:3, 6:7 (4-7), 6:3, 6:3

Dimitrov (bolgár, 3.)-Kyrgios (ausztrál, 17.) 7:6 (7-3), 7:6 (7-4), 4:6, 7:6 (7-4)

Cilic (horvát, 6.) - Carreno-Busta (spanyol, 10.) 6:7 (2-7), 6:3, 7:6 (7-0), 7:6 (7-3)

Edmund (brit)-Seppi (olasz) 6:7 (4-7), 7:5, 6:2, 6:3

női egyes, nyolcaddöntő:

Mertens )belga)-Martic (horvát) 7:6 (7-5), 7:5

Suarez-Navarro (spanyol)--Kontaveit (észt, 32.) 4:6, 6:4, 8:6

Wozniacki (dán, 2.)-Rybarikova (szlovák, 19.) 6:3, 6:0

(MTI)