Federert megviselték az utóbbi hetek, júniusig pihen

2018.03.25. 16:32

Roger Federer idén is kihagyja a salakpályás szezont, így nem indul az idény második Grand Slam-tornáján, a május 27-én kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon sem.

A svájci címvédőként és első kiemeltként már az első mérkőzését elveszítette a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna szombati játéknapján. A világranglistán 175. helyezett ausztrál Thanasi Kokkinakis búcsúztatta őt három szettben, 2 óra 24 perc alatt. Federer a vereség után bejelentette, hogy az elkövetkezendő hetekben több időt szentel családjának, valamint pihen. A térd- és hátproblémákkal küzdő 36 éves klasszis célja, hogy a füvespályás idényre fizikailag ismét rendben legyen.

"Az egész mérkőzésen csak kerestem önmagam" - idézte fel a Kokkinakistól elszenvedett vereséget. Hozzátette: különösen a rövidítésben elbukott harmadik szettben nem ment neki a játék, mint ahogyan a múlt héten, az Indian Wells-i tornán sem. Bár ott mindezek ellenére döntőt játszott, de meccslabdáról veszített.

A világranglistán hétfőn Federer átadja a vezető pozíciót Rafael Nadalnak, aki február végén combsérülése miatt nem indult el az acapulcói tornán, és márciusban nem játszott a két amerikai szupertornán sem. A ranglistán a svájci hátránya 100 pont lesz a spanyollal szemben, viszont Nadalnak a salakpályás idényben sok pontot kellene megvédenie ahhoz, hogy megtartsa helyét, mivel tavaly Monte-Carlóban, Barcelonában, Madridban, valamint Párizsban a Roland Garroson is győzött. Egy éve ebben az időszakban 4680 pontot szerzett, miközben Federer egyet sem. (MTI)