0-3-ról, szettlabdáról nyert két szettben Babos

2018.05.15. 16:53

Babos Tímea két szettben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sara Erranit, így bejutott a legjobb 32 közé a római salakpályás tenisztorna női versenyében.

A világranglistán 38. Babos és a rangsorban 75. ellenfele korábban négyszer találkozott egymással, mérlegük 2-2 volt. Mind a négy összecsapásuk kemény pályán zajlott, salakon most találkoztak először. Legutóbbi mérkőzésüket 2016-ban, Dohában a magyar játékos nyerte.

Keddi meccsük három brékkel indult, mielőtt esőszünet miatt félbe kellett szakítani a mérkőzést. A mintegy másfél órás kényszerpihenő után Babos folytatta a fogadók sikersorozatát, majd 4:3-as vezetésénél ismét elvette a 31 éves adogatását, és kiszerválta a szettet.

A második játszmában a 2012-ben Roland Garros-döntős Errani tudott brékelni először, hamar 3:0-s előnyhöz jutott. Két gémmel később a világranglistán korábban ötödik olasz ápolást kért, de 5:3-nál így is az egyenlítésért szerválhatott.

Babos ekkor megint elvette ellenfele adogatását, és rövidítésre mentette a szettet: itt 5-6-nál játszmalabdát hárított, majd sorozatban három labdamenetet nyert, és 2 óra 14 perces csata után továbbjutott.

A 25 éves Babos - aki a párosok versenyben is indul - a következő fordulóban a hetedik kiemelt francia Caroline Garciával találkozik. (MTI)

Nők, 3,35 millió dollár (884 millió forint) összdíjazás, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Babos Tímea-Sara Errani (olasz) 6:3, 7:6 (8-6)