Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

Szétverte a bírói állványt a világ igazságtalansága után a volt világelső

2018.05.17. 12:45 Módosítva: 2018-05-17 15:07:32

Régen láttunk teniszezőt annyira kiakadni egy meccs végén, mint a cseh Karolína Pliskovát a görög Maria Szakkari elleni vereség után a római tenisztorna második fordulójában.

A 3,35 millió dollár összdíjazású salakpályás torna szerda délutáni mérkőzésének befejezése igazán emlékezetesre sikerült. Minden azzal kezdődött, hogy a döntő szettben, 5:5-ös játszmaállásnál és egyenlőnél az egyik vonalbíró hibásan kintnek látta Plískova labdamenetet lezáró lecsapását.

Borzasztó rossz döntés volt, a labda még belülről sem csípte a vonalat, vagy 10 centire belül pattant. Hiába reklamált egyre kétségbeesettebben a csehek volt világelsője, sem a főbíró, sem az ellenőr nem volt hajlandó felülbírálni a döntést. A főbíró magyarázata szerint a labdanyomot "elvesztették", ezért nem tudják megnézni, míg Sakkari állította, ő "nem látta" a labdát.

Ettől aztán Plísková annyira kiborult, hogy simán elvesztette a játszmát és így a meccset is.

A mérkőzés után fegyelmezetten gratulált a győztesnek, majd kezét nyújtva a bíróhoz lépett, amikor egyszercsak előtörtek belőle az indulatok. Mintha egy fát próbált volna meg kivágni, háromszor is keményen odavágott ütőjével a bírói széknek. A bíró szerencséjére nem a klasszikus pálcikalábú modellről volt szó, hanem egy masszív, könyvespolcszerű darabról, ami jól viselte a támadást, csak az oldala tört be.

Plísková élettársa, a sportújságíróként dolgozó Michal Hrdlicka szerint az ellenőr arra hivatkozott, hogyha a bíró nem talál nyomot a pályán, akkor az eredeti döntés marad érvényben. Az újságíró szerint viszont nem is igazán keresték ezeket a nyomokat, ami megbocsáthatatlan hiba.