Serena Williamstől megkérdezték, ő lenne-e a valaha volt legjobb női sportoló

2018.06.03. 11:12

Serena Williams nyolcaddöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságban. A szülés után visszatérő teniszező nemcsak a játékával, hanem egyedi öltözetével is felhívta magára a figyelmet, de a ruháján kívül a klasszisa is szóba került. 

A ruhájával kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta, hogy az bár tényleg nem szokványos, de nincs kőbe vésve, hogy milyen öltözetben kell játszani. 2018-at írunk, szerinte az a fontos, hogy önmagukat adják az emberek, hogy kipróbáljanak új dolgokat.

Ekkor az egyik újságíró megkérdezte, hogy egyetért-e azzal, hogy Novak Djokovics szerint valószínűleg ő minden idők legjobb női atlétája. Williams ezen egy pillanatra elgondolkozott, majd nevetve csak annyit mondott:

Valószínűleg.

Serena Williams négyszeres olimpiai bajnok, korábbi világelső. Huszonháromszor nyert egyéniben Grand Slam-tornát, illetve sikeresen abszolválta az úgynevezett  „Non-Calendar Year” karrier Grand Slamet, vagyis egymás után mind a négy nagy tornán nyert.