Szetthátrányból fordítva jutottak a negyeddöntőbe Babosék

2018.06.04. 16:32 Módosítva: 2018.06.04. 17:03

Rosszul kezdett, de végül fordítani tudott és magabiztosan jutott a negyeddöntőbe Babos Tímea és Kristina Mladenovic kettőse a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokság hétfői napján.

A magyar-francia duó az első játszma nyitógémjében adogatóként egy labdamenetet nyert, fogadóként pedig annyit sem, később pedig hiába javultak fel, a tizedik gémben ellenfelük nem veszített labdamenetet, így szettelőnybe került.

A második játszmát aztán simán, 6:2-re hozták Babosék, a harmadikban azonban ismét meggyűlt a bajuk az amerikai-cseh kettőssel, de ezúttal a fontos pillanatokban ők játszottak jobban, így végül 7:5 lett a vége, 1 óra 56 perc alatt lezárták a mérkőzést.

Babos ezzel a győzelemmel először lett negyeddöntős női párosban a Roland Garroson, a meccsel kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy ellenfelük nagyon jól játszott, ami meg is lepte őket, mert korábban már találkoztak, akkor pedig sokkal simábban nyertek.

A kezembe vettem az irányítást, gyakorlatilag egyet sem hibáztam, nagyon jól ritörnöztem, kétszer is kiválóan ütöttem el. Nagyon boldog vagyok, hiszen az egyéniben időnként pont az hiányzik, hogy agresszívabb és bátrabb legyek. Ez most nagyon megvolt.

– nyilatkozta honlapján a magyar klasszis, hozzátéve, hogy örül annak, hogy így tudtak küzdeni és visszajöttek a játékba.

Eredmény, női páros, 3. forduló (a 8 közé jutásért)

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) – Nicole Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh) 4:6, 6:2, 7:5