Őrült rövidítésben esett ki Djokovics a Garroson

2018.06.05. 19:56

A korábbi szerb világelső, Novak Djokovics nélkül folytatódik tovább a párizsi nyílt teniszbajnokság. A spanyol Rafa Nadalnak újabb számottevő kihívója búcsúzott.

Djokovics nem érkezett rossz állapotban a Garrosra, ellenfele, az olasz Cecchinato azonban minden várakozást felülmúlt, és ha papíron a szerb is volt az esélyesebb a negyeddöntőben, a formájuk alapján egyáltalán nem lehetett biztosra venni a sikerét.

A Budapesten áprilisban tornagyőztes olasz eddig Grand Slam torna főtábláján még csak meccset sem nyert, most azonban már ott van az elődöntőben.

Már az első szettben érezni lehetett, nagyon koncetráltan és határozottan játszik Cecchinato, és ha már gyorsan brékelőnybe került, meg is tartotta a szett végéig. (6:3)

A második jóval szorosabb játszma volt, abban is vezetett, de a szerb utolérte, a rövidítésben azonban négy pontig jutott csak, így riválisa behúzta. (7:6)

A harmadik szettben bajba került a 25 éves olasz, Djokovics magas szinten játszott, és 6:1-gyel egyenlített.

A negyedik játszma eleje is Djokovicsról szólt, úgy tűnt, elfogyott az olasz, 5:2-nél viszont váratlanul megtört a szerb lendülete, végül ez a szett rövidítésbe torkollott.

Ezt a rövidítést, aki látta, biztosan nem felejti könnyen. 0-3-ról 4-3-ra fordított a szerb, onnantól viszont ő nem jutott szettlabdáig, míg Cecchinato a negyedik meccslabdáját már beütötte, 13-11-re nyerte meg a tiebreaket.

Az osztrák Dominic Thiem lesz az ellenfele a négy között. Az eddig szettet sem veszítő Nadal a másik ágon van, ő szerdán még a negyeddöntőben lép pályára, a 11. helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmann az ellenfele.