Salamon
12 °C
13 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

A profik között amatőrként nyert Grand Slamet

GettyImages-575447683 (1)
2018.06.09. 16:23

1968 forradalmi év volt a teniszben is. Ekkor kezdődött az úgynevezett Open-éra, ami a sportág igazi professzionálódását is magával hozta. Míg korábban csak amatőrök játszhattak a Grand Slameken, ettől kezdve a profiknak is megnyílt az út, a sportágba még több pénz áramlott. Igaz, a Roland Garros 1968-as női bajnoka, Nancy Richey nem volt hajlandó átvenni a pénzdíját. Így ő az egyetlen amatőr bajnoka az Open-érának.

Az amatőr vs. profi státusz a modernkori olimpizmus megszületése óta, tehát a 19. század vége óta megosztotta a sportvilágot. A pénzért sportolókat az olimpiákon megbélyegezték, nem is indulhattak, illetve, ha később kiderült valakiről, hogy anyagi javakért versenyzett, megfosztották az érmétől. Így járt például a tízpróbázó Jim Thorpe, mert egy félprofi baseball-ligában játszott 1912-es olimpiai győzelme előtt, de a nyolcszoros olimpiai bajnok csodafutót, Paavo Nurmit is elűzték az 1932-es játékokról, mert ajándékot fogadott el egy amerikai versenyén.

A teniszben is megvolt ez a kettősség, aki profinak állt, külön tornákon indult – ezek sokszor gyengébbek voltak, mint az amatőröké – , így kizárták magukat az amatőrszabályhoz ragaszkodó Grand Slamekről is. Bár tudjuk jól, éppen a szocialista blokk kamuállásos módszeréről, a bujtatott profizmus is működött.

Az amatőr versenyek szervezői is megtalálták a kiskapukat, pénzdíjat nem osztottak, de egy idő után pofátlanul magas költségtérítéseket fizettek a legjobb játékosoknak.

Egy darabig ez ment is, de aztán mindenkinek elege lett a képmutatásból, meg nem volt nehéz felmérni azt sem, hogy tévés jogdíjakból, reklámszerződésekből dollármilliókkal lehet nyakon önteni a teniszt. Ekkor kezdődött az Open-éra, amikor már nem volt érdekes, ki milyen státuszú.

1968-ban Párizsban már profiknak is megnyílt így a Roland Garros. Igaz, a legjobbak közül sokan el sem jutottak a tornára. A párizsi diáklázadások még tartottak, a folyamatos sztrájkok lebénították az egész országot. A szervezők már azon gondolkodtak, hogy lefújják a tornát, finanszírozási problémáik is voltak, és attól tartottak, hogy az utcai zavargások miatt elmaradnak a nézők. Ennek azonban az ellenkezője történt, a sztrájkok miatt hirtelen nagyon sokaknak lett nagyon sok idejük, így megteltek a lelátók.

A közösségi közlekedés ettől persze nem állt helyre, bezártak a repterek, az utak is elnéptelenedtek. Sok játékos a szomszédos országokba repült, onnan autózott, vonatozott Párizsba. A dél-afrikai Abe Segal Genfből vezetett Párizsig, autóját telepakolta benzines kannákkal, de olyan teniszező is volt, aki Párizs közelébe érve biciklit kölcsönzött, és bekerekezett a városba. Hiába a leleményes megoldások, sok játékos így sem jutott el a Garrosra, néhány profinak pedig még olyan élő szerződése volt, ami miatt nem indulhattak a tornán, foghíjas maradt a mezőny. Az első kört 30-an játék nélkül teljesítették, a jugoszláv Zeljko Franulovic pedig a harmadik körbe is egyetlen pontnyi játék nélkül jutott be.

„Nem jártak a repülők, a telefonvonalak nem működtek az országban. A szeméthalmok az égig értek, a benzint is jegyre adták. Alapvetően minden leállt. A tornának voltak hivatalos autói, de mivel nehezen szereztek hozzájuk benzint, arra kérték a játékosokat, hogy költözzenek közel a pályákhoz. Én háromszor cseréltem hotelt." – emlékezett vissza Nancy Richey a New York Times cikkében.

A torna alatt is érték kényelmetlenségek, egyszer sem tudott hazatelefonálni Amerikába, hogy edzőként is dolgozó apja segítségét kérje. A tornagyőzelméről viszont már beszámolhatott, a sztrájkok a döntője utáni napon fejeződtek be. Később még hálás is volt a sztrájkért. Bátyja, Cliff is ott volt játékosként a tornán, de kiesett. Richey szerint valószínűleg el is utazott volna, ha nincs lebénulva Franciaország. Így aztán kényszerből Párizsban maradt, és edzőként segítette győzelemhez húgát.

Richey több profit is legyőzött, a harmadik fordulóban, az ausztrál Karen Krantzckét, az elődöntőben az amerikai Billie Jean Kinget, majd a döntőben a 1966-os győztes brit Ann Jonest. Utóbbi kettő már 1968 elején profinak állt. Richey a BBC-nek azzal magyarázta fölényét, hogy ő jobb fizikai állapotban volt. A profik nem voltak hozzá a sorozatterheléshez, folyton úton voltak, hogy egy-egy meccset lejátszanak, de így edzésre sem maradt idejük.

Bár később pont Richey lett a női profizmus egyik élharcosa, ekkor még szigorúan ragaszkodott az amatörizmushoz. A tornagyőzelemért 5000 frankot kaphatott volna, de nem fogadta el, így amatőrként nyerte a profik versenyét.

„Elég hihetetlen volt. Undorodtam ettől, az amerikaiak nem játszhattak pénzdíjért ebben az évben."

A French Open bajnoka az amerikai szövetségtől kapott költségtérítést, napi 27 dollárból kellett megoldnia az étkezését és a szállását. Nem sokkal később, a queensi torna döntőjébe jutott be, ahol az esőzés miatt meg sem tartották a meccset, de így is kapott egy 250 fontos bónuszt.

Két évvel később Richey már más szempontokat tartott fontosnak, ő is tagja lett annak az Original 9 nevű csoportnak, ami egyre jobban eltávolodott a sportágat irányító szervezettől, végül saját sorozatot indítottak, amiből később a WTA Tour nőtte ki magát. Így jó részben az amatőr Richeynek is köszönhető, hogy ma már a nők is nagy pénzekért játszanak. Az idei Roland Garroson már 2,2 millió eurót kap a győztes, ami reálértéken 90-szer annyi, mint Richey ötven évvel ezelőtt át nem vett pénzdíja.

Borítókép: Nancy Richey a Christine Janes elleni meccsen Wimbledonban 1968-ban. Fotó: George Freston / Fox Photos / Getty Images Hungary.