Nadal túl lassan cserélt pólót, figyelmeztették Wimbledonban

2018.07.06. 10:21

A világelső Rafael Nadal 6:4, 6:3, 6:4-re legyőzte a kazah Mihail Kukuskint, és így bejutott a harmadik körbe Wimbledonban.

Viszont kiderült, hogy a spanyolt figyelmeztették időtúllépés miatt a második szett végén, mivel a székbíró szerint túl sokáig tartott a pólócseréje. Emellett már azt feljegyezte a mérkőzésvezető, hogy túllépte a bemelegítésre szánt időt.

Nadal azt mondta, hogy azt elfogadja, ha azért figyelmeztetik, mert túl lassan kezdi meg az adogatását. Nadallal, Djokoviccsal és több másik játékossal szemben is egy visszatérő kritika, hogy sokszor a megengedett 25 másodpercet túllépve szerválnak csak.

Ebben az esetben viszont azt mondta, hogy tudta, hogy a csuklószorítóit, a fejpántját és a pólóját is elő kell vennie, ez pedig időbe fog telni. Kimehetett volna a mosdóba is, de úgy döntött, hogy inkább a pálya szélén oldja meg a ruhacserét, írja a BBC.

Arra is kitért, hogy a székbíró Carlos Bernardesszel már korábban is voltak összezördülései, és ezért kérte is, hogy ne ő vezesse a meccseit (amire nincs lehetőség). 2015 februárjában Rio de Janeiróban Nadal a pályán vette észre, hogy fordítva vette fel a nadrágját, és ezt az öltözőben akarta orvosolni, Bernardes azonban azt mondta, hogy ezért is időtúllépésrt járó büntetést kapna.