A gyep puha, mégis gyilkosan pattan rajta a labda

GettyImages-147722893
2018.07.14. 10:46

A teniszt kezdetben fa- és kőborítású pályákon játszották, csak később jöttek az újítások, mint például a wimbledoni fű vagy a párizsi salak. Manapság jellemzően három különböző felületen, kemény pályán, salakon és füvön rendezik a tornákat. Mindhárom borításnak saját karakterisztikája van, más-más játékstílust követelnek meg. Nem is minden játékos tud magas szintet hozni mindhárom típuson, és vannak igazi specialisták is.

Nézzük, mit tudnak a pályák.

Mivel most vagyunk Wimbledon finisében, kezdjünk a gyeppel. Talán meglepő, de puhasága ellenére gyep a leggyorsabb felület, onnan pattannak fel leggyorsabban a labdák a másik két borítással összehasonlítva.

Az átlagos sebességük 70 kilométer per óra körül van, ez 15-20 százalékkal nagyobb tempó, mint a salakon. A sebességnövekedés a viszonylag puha és egynemű felületnek köszönhető. Amikor egy labda becsapódik a wimbledoni gyepbe, egy kicsit megcsúszik rajta, amitől elkezd pörögni is.

Ez a forgási energia horizontális sebességbe megy át, ettől lesz igazán gyors a labda, ami elég lapos szögekben pattan fel. A gyep ugyanakkor a kiszámíthatatlanságot is növeli, nem ugyanúgy kopik a felület, így az egyenetlen felszínen váratlan irányokba is pattanhat a labda.

A gyors pálya a jól és erősen szerváló játékosoknak kedvez, a fogadónak nincs sok ideje reagálni az adogatásnál. Egy kutatás szerint a topjátékosok gyepen a pontjaik 65 százalékát szervából szerzik, ami igazolja ezt a megközelítést is.

Minden pont szervával kezdődik, de a füvön sok pont is végződik a szervával."

Röptéből és a hálónál is sok pontot szereznek, a gyep egyértelműen veri a két másik borítást ebben.

A salak, amit leginkább a Roland Garrosszal azonosítanak, a leglassabb felület. A porózus, sok szemcséből álló talaj tökéletesen lassítja le a labdákat, amelyek nem is pörögnek annyira a felpattanás után. Cserébe viszont elég magasan és nagy szögben érkeznek. Ez a nagy erejű ütőknek előny, könnyebb nekik megindítani a bombákat, de a lassító hatás miatt védekezni is könnyebb salakon, így hosszú, fáradtságos menetek alakulhatnak ki.

Nem véletlen, hogy az olyan szerva-röpte játékot favorizáló teniszezők, mint Pete Sampras nem értek el nagy sikereket a Garroson. A salak azoknak az alapvonal-játékosoknak fekszik, akik még elég jól fel is tudják pörgetni a labdát. Ebben Rafael Nadal az etalon, nem véletlenül hívják a Salak királyának.

A korábbi nagy játékos, Jevgenyij Kafelnyikov szerint elég becsapós a salak, mert hiába lassú a labda, rengeteg mozgást igényel, hogy meglegyen a sebesség, ahhoz a játékosnak a saját erejét kell használnia, így nagyon fizikális borítás. A pályán pedig okosan kell futni, a farolásokat, csúszásokat is be kell építeni a játékba.

A kemény pályát sokan kompromisszumos megoldásnak tartják, minden stílusú teniszező tud rajta érvényesülni, a fogadó játékos sem kerül hátrányba, néha ezért hivatkoznak rá demokratikus felületként is. A hosszú meneteket kedvelő játékosok és a nagy ütők is sikeresek lehetnek. A stasztikák azt mutatják, hogy a három felületet összevetve ezen alakulnak ki a leghosszabb menetek.

A labda gyorsabb a kemény pályán, mint a salakon, de lassabb, mint a füvön. A labda elég magasan érkezik – azért lejjebb, mint a salakon – , és ráadásul kiszámíthatóan is, hiszen ezen a borításon a legkönyebb homogén, sík felületet képezni. A kemény pályák alapja általában beton vagy aszfalt, amire még egy műanyagréteget is terítenek.

A kemény pályák nemcsak azért a legnépszerűbbek, mert kiegyenlíti a különböző stílusú játékosok közötti különbséget, hanem azért is, mert ezeket a legkönnyebb fenntartani. Nem kell nyírni és locsolni, mint a gyepet, és nem kell boronálni, mint a salakot. A legnagyobb hátrány viszont a keménysége, a legtöbb sérülés egyértelműen ehhez a borításhoz köthető. Nadal pont a sok hiányzóval kezdődő Australian Openen panaszkodott.

„Túl sok ember sérült. Nem tudom, hogy kicsit is törődnek-e a játékosok egészségével. Nem is most, amikor játszunk, hanem a tenisz utáni életünkben. Nem tudom, ha ezeken a nagyon nagyon kemény pályákon folytatjuk a játékot, mi történik velünk."

Hogy egy játékosnak, milyen képességekre van szüksége a különböző borításokon, azt Hornok Miklós, a magyar Davis-kupa-csapat korábbi kapitánya foglalta össze nekünk.

„Füves pályán a gyors reflexek, a finom technikai tudás, nyesés, röptejáték, gyors helyzetmegoldások a döntőek, a salakon a hosszú menetek állóképességgel bírása a döntő, kemény pályán az összes képességre szükség van, de legfontosabb az erő-állóképesség a megállás-elindulásokhoz, és a folyamatos teljes erejű ütésekhez. Talán ez a legterhelőbb, de a füves pályán való mozgás ugyanolyan nehéz fizikailag a testnek."

A borítások döntőek lehetnek, de szinte csak a Davis-kupában lehetőség ezzel taktikázni. A szabályok szerint a hazai csapat választhatja meg, hogy melyik felületen akarja megvívni a párharcot. A magyar csapat tavaly például a salakot választotta az oroszok ellen.

„A mi oldalunkon Fucsovics Marci tud probléma nélkül játszani szinte bármelyik borításon.

Balázs Attila kedvenc borítása a salak, plusz az oroszok a kemény pályás szezon után érkeztek meg hozzánk, így logikusnak tűnt, hogy előzetes átállás nélkül nem fogják túl jól érezni a játékot, és ez a taktika be is jött"

– tudtuk meg Hornoktól.

Ahogy a futballban, úgy a teniszben is lehet a locsolással trükközni, az 1994-es Davis-kupán a magyarok is éltek vele.

„Az ausztrálok ellen egy nagyon eláztatott, lassú pályán anno Noszály Sanyi és Krocskó Józsi, könnyebben tudták érvényre juttatni a védekező, kontra elütésekre épülő játékukat az agresszív pontütésre menő ausztrál teniszezők ellen. A hosszú locsolás lelassítja a pályát, megakadályozva így a gyors pontszerzést, és hosszú labdamenetekbe kényszeríti a játékosokat."– idézte fel a teniszedző.

Aki nagy játékos akar lenni, annak mindegyik borításon magas színvonalon kell játszani, de ahogy Hornok említette, még a legjobbaknak is szükségük van átállásra két különböző felület között. Amennyire lehet, pályák szerint fel is osztják blokkokra az évet, jellemzően kemény pályás versenyekkel kezdődik a szezon, ekkor az Australian Open a csúcspont, majd május közeledtével a Roland Garros miatt sűrűsödnek a salakos tornák, Wimbledonra természetesen füves pályákkal hangolnak, majd újra a kemény pálya következik a US Open és a világbajnokság miatt. Ebbe nyúl bele kicsit a Davis-kupa, amikor bármelyik borítás előkerülhet.

Európában jobbára még mindig salakon tanulnak meg játszani a gyerekek, míg Amerikában és Ausztráliában a kemény pálya az elsődleges.

„Ahogy egy játékos kezd beépülni a profi utánpótlás körversenyekbe, már minden borításon készül, ugyanabban az időszakban, amikor a felnőtt profik is játszanak. Az ITF Junior Circuit pontosan a nagyokhoz igazítja a legjobb junior játékosok versenynaptárát, így lehetséges, hogy 3-4 junior év után már megszokják a versenyhelyszíneket. Talán ez a legnagyobb különbség a kiemelkedő tehetségek és az átlagos teniszezők között, a nem a legjobbak el sem tudnak indulni azokon a versenyeken, ahol a legjobbak már a profi életre készülhetnek." – mondta Hornok.

Felhasznált források:

  • https://www.myactivesg.com/sports/tennis/how-to-play/did-you-know/differences-between-tennis-courts
  • https://www.inverse.com/article/33710-wimbledon-is-the-fastest-tennis-surface?refresh=46
  • http://people.ischool.berkeley.edu/~kinshuk/tennis/

Nyitókép: Victoria Azarenka küzd a wimbledoni füvön (Clive Rose/Getty Images Hungary)