Percekig sírt Andy Murray a győzelme után

2018.08.03. 14:47

Hajnali háromig tartó meccsen, három szettben legyőzte a román Marius Copilt a csípőműtétje után júniusban visszatérő Andy Murray, így bejutott a washingtoni Citi Open negyeddöntőjébe, a győzelem után pedig annyira elragadták az érzelmei, hogy percekig sírt a pálya mellett a korábbi világelső – írja a CNN.

A skótnak ez volt a második háromszettes meccse az elmúlt két napban, az előzőben honfitársát, Kyle Edmundot verte meg. Ebből is úgy tűnik, hogy Murray egyelőre még mindig nem száz százalékos, ráadásul Copil ellen az első szettet 5-0–s vezetésről vesztette el.

Visszatérése óta nem alakult túl jól az éve a korábbi világelső Andy Murray-nek: júniusban a Queen's Club-i tenisztornán az első körben kikapott Nick Kyrgiostól, majd Eastburne-ben a második körben Kyle Edmund búcsúztatta, Wimbledontól pedig  az utolsó pillanatban visszalépett.

A háromszoros Grand Slam-győztes teniszező csaknem egyéves kihagyása alatt a 832. helyre csúszott vissza a világranglistán, azt azonban már korábban is elmondta, hogy várja az augusztusban kezdődő amerikai keménypályás szezont. Egyelőre úgy néz ki, hogy tud majd kozmetikázni a helyezésén, főleg ha megnyeri a tornát, utoljára ugyanis 2017 márciusában tudott ATP-versenyen győzni.