Mindenki láthatta, Fucsovics és én is szenvedtünk

000 18O1MZ
2018.08.29. 09:58

Ideálisnak egyáltalán nem nevezhető körülmények között zajlik az idei Grand Slam-sorozat utolsó állomása, a US Open. New Yorkban kedden 38 fokos hőségben, több mint ötvenszázalékos páratartalom felett, leginkább a tűző napon kénytelenek játszani. Öt játékos is visszalépett, Novak Djokovics is  alaposan megszenvedett Fucsovics Márton ellen.

A francia Julien Benneteau, aki ugyan megnyerte a meccsét elmondta, a napon ilyen körülmények között nem lehet játszani, még szerencse, hogy csak ennyien léptek vissza. A szervezők először engedélyezték a döntő játszmák előtti, tízperces hőségszünetet.

Novak Djokovics, aki az első szett után a másodikat elbukta Fucsovics elleni meccsen, és a harmadik játszmában is nagy bajban volt csak a jeges fürdőnek köszönheti, hogy talpra tudott állni:

Imádkoztam, hogy jobban érezzem magam, mert a meccs első három szettje egy rémálom volt. Szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, hogy lehetővé tették a tízperces szünetet. Mind a ketten szenvedtünk, ezt mindenki láthatta, a harmadik szett után már jobban ment, nekem különösen. Ez volt a lehetősége, hogy túléljük a meccset.

De nem csak a szerb korábbi világelső, Fucsovics is megszenvedte ezt a meccset.

„Nagyon meleg volt, mindketten szenvedtünk, a végjátékban ő volt jobb. Éreztem, hogy nem kell félnem tőle, meg akartam nyerni a pontokat anélkül, hogy az ő hibájára kelljen várnom, mert tudtam, hogy nem fog könnyű pontokat adni" – mondta Facebook-oldalán a magyar.

„Egymás mellett ültünk a jeges fürdőben, és mondtuk, hogy katasztrófa, ami kinn van.

Valószínűleg Djoko már többször vett jeges fürdőt meccs közben, mindenesetre őt lehűtötte, engem viszont teljesen lefagyasztott

" – mondta.

„A meccs végén dicsérőleg azt mondta nekem, hogy mindig öröm ellenem játszani. Jó barátságban vagyunk, többször edzettünk már együtt, és sok sikert kívánok neki a folytatáshoz" - mondta Fucsovics, hozzátéve, remélhetőleg még jó pár évig főtáblás lesz a US Openen, és előbb-utóbb összejön neki egy győztes mérkőzés.

063 1024888708

Mások nem voltak ilyen szerencsések, az amerikai szövetség közleménye szerint öt olyan játékos volt, aki a melegre panaszkodva fejezte be idő előtt a meccsét és a tornát is: olasz selejtezős, Stefano Travaglia, a litván Ricardas Berankis, az argentin Leonardo Mayer, az orosz Mihail Juzsnyij, valamint a szerb Filip Krajinovics. A legrosszabbul Juzsnyij járt, hiszen ő 36 évesen, a következő hónapban visszavonul, így élete utolsó Grand Slam-tornája furcsán rövidre sikeredett.