Örökre eltiltottak a tenisztől egy ukrán ikerpárt

2018.10.16. 11:44

Mérkőzések manipulálása és illegális fogadás miatt örökre eltiltottak a tenisztől egy ukrán ikerpárt, Gleb és Vagyim Alekszejenkót.

A döntés a sportág tisztaságáért felelős Tennis Integrity Unit (TIU) nevű szervezet vizsgálata alapján született meg. A 35 éves testvérpárnak 250 ezer dolláros bírságot is meg kell fizetnie.

Bebizonyosodott, hogy a vétkesek 2015 júniusa és 2016 januárja között több kisebb tornán is befolyásolták a mérkőzéseket. Előtte egy segítőjükkel fogadásokat kötöttek ezekre. A két játékos soha nem tartozott a világ élvonalához, most bőven a top ezren kívül jegyzik őket a világranglistán.

A TIU a női, illetve férfi versenyeket szervező ATP, valamint a nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) közös kezdeményezésére jött létre. (MTI)