Ünnepelni akarták a búcsúmeccsén, de a kórházban kötött ki

2018.10.25. 09:05

Rosszullét miatt nem tudott kiállni búcsúversenyén a negyeddöntőre Jürgen Melzer a bécsi tenisztornán.

A szabadkártyával induló 37 éves játékos hétfőn bravúrral legyőzte a világranglistán 404 hellyel előtte álló kanadai Milos Raonicot, és szerda este a dél-afrikai Kevin Anderson lett volna az ellenfele. A kétszeres (2009, 2010) bécsi bajnok azonban súlyos gyomorfertőzést kapott, ezért visszalépett a mérkőzéstől, írja az MTI.

A rendezők ettől függetlenül látványos ünnepséget szerveztek neki a centerpályán, hogy legalább elbúcsúzhasson a közönségtől, de Melzer annyira rosszul volt, hogy ezen sem tudott megjelenni, és kivizsgálásra kórházba szállították. A ceremóniát így valamikor a héten pótolják majd.

„Szörnyű, hogy így ért véget a pályafutása, de a délután folyamán egyre súlyosabb lett az állapota, és szóba sem jöhetett, hogy megjelenjen a csarnokban" – mondta Herwig Straka tornaigazgató.

Melzer három Grand Slam-trófeát nyert párosban és vegyespárosban. 2010-ben az év sportolójává választották Ausztriában.