A játékos ütni akart, de a labda megtalált egy kiskaput

2018.11.16. 17:29

Robert Farah-nál furcsán viselkednek a teniszütők, májusban egy ütésnél kettétört a kezében egy, a most zajló londoni ATP-világbajnokságon pedig egy labda ugrott át az ütőjén

Farah, Juan Sebastían Caballal az oldalán játszott a Michael Venus és a Raven Klaasen ellen az elődöntőbe jutásért. A kolumbiai páros az első játszmát simán hozta, 6:3-ra nyert, de az egyik labdamenet elég furcsán végződött. A hálóhoz közel álló Farah, csak beletartott az ütőjét az ellenfél ütésébe egy returnért, de meglepetésére, a labda nem pattant vissza, hanem továbbhaladt.

Nem sok rá az esély, de a labda a húrok alatt, az alsó húrfogó és a szétnyíló szár között talált utat magának. 

A kolumbiai nagyon nem lepődhetett meg, mert májusban a római tornán is simán kettétört úgy a kezében az ütő, hogy szinte csak a bandázs maradt a kezében, pedig akkor sem arról volt szó, hogy valaminek nekivágta volna dühében.

Farah és Cabal aztán a második játszmát is megnyerte 7:5-re, pedig 3:1-es hátrányban volt, az elődöntőbe jutásukkal pedig történelmet írtak, korábban még nem is szerepelt kolumbiai páros az ATP-vb-n, dél-amerikai duó pedig utoljára 2008-ban jutott a legjobb négy közé.