Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Érzékeny ponton támadta meg Orbán a fideszes teniszelnököt

A Vasas honlapján jelent meg az a hír, miszerint egy szerdai kormányhatározat alapján Orbán Viktor miniszterelnök a klubot, és annak elnökét, Markovits Lászlót vonta be az új budapesti teniszközpont előkészítői munkálataiba.

„Felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztost, hogy a Vasas Sport Club szakmai együttműködésével készítsenek előterjesztést a nagy nemzetközi teniszversenyek (különösen az ATP World Tour, az ATP Challenger Tour, a WTA és az ITF Pro Circuit tenisztornák) megrendezésére alkalmas teniszközpont létrehozásának szakmai koncepciójára”

- áll a kedden megjelent Magyar Közlönyben.

Fürjes Balázs kormánybiztost is bevonták tehát a tervezésbe, míg a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), és annak fideszes vezetőjét, Szűcs Lajost nem.

Markovits László elmondta, hogy három, Vasas kötődésű volt teniszezőt vonna be a munkába, így számít az egyaránt Grand Slam-győztes Temesvári Andrea és Taróczy Balázs, valamint a korábbi szintén top 100-as teniszező, Fucsovics Márton jelenlegi edzője, Sávolt Attila munkájára.

„A legfontosabb cél, hogy az új létesítmény az év 365 napjában a magyar teniszt szolgálja, a kiemelt ATP- és WTA-tornák mellett hazai és nemzetközi utánpótlás versenyek, illetve országos bajnokságok rendezésére is alkalmas legyen, a klubokkal szorosan együttműködve pedig az élsportolók és a fiatal tehetségek felkészülését is segítse” – mondta el a hír kapcsán Markovits László.

"A budapesti olimpiának megálmodott helyszín, a Csepel-sziget is szerepel az előzetes tervek között, de ez még további előkészítéseket igényel" - mondta Markovits, aki egyike azoknak, a nyílt háborút hirdettek a Magyar Tenisz Szövetség ellen.

Szóba jöhet még a Hajógyári-sziget is, de akár másik központ is, amelyik eddig nem került szóba.

A Szűcs-vezette szövetség ellen nyomozás folyik, most egy elég erős jelzést kapott.

A februári és áprilisi tenisztornákat még az MTSZ rendezi meg, de erős állami kontrollal.

A nyomozás hűtlen kezelés miatt indult.

Az MTSZ az alábbi közleményt juttatta el az Indexhez.

„A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ), mint a tenisz sportág hazai és nemzetközi feladatait ellátó országos sportági szakszövetség üdvözöl minden olyan kormányzati döntést, amely a hazai teniszsport fejlődését szolgálja. Régóta dédelgetett cél, hogy Magyarország rendelkezzen nagy nemzetközi teniszversenyek megrendezésére alkalmas teniszközponttal, így a szövetség méltányolja az ez irányban tett mostani lépéseket. Ahogyan a korábbiakban is az MTSZ szakmai álláspontja képezte a létesítendő teniszközpont előkészítésének alapját, úgy a továbbiakban is folytatja a hazai teniszsport fejlesztésével kapcsolatos szakmai  egyeztetéseket az MTSZ az EMMI sportért felelős államtitkárával, Szabó Tündével, valamint Fürjes Balázs kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztossal. Miközben a nagyberuházás régi űrt pótolhat a hazai teniszéletben,

az MTSZ szerint előbbi mellett a magyar tenisz felvirágoztatása szempontjából továbbra is kulcsfontosságú a hazai teniszklubok munkájának segítése, a sportág utánpótlás-fejlesztése, a hazai játékosok és nemzeti válogatottak szakmai felkészítése, valamint nemzetközi sporteseményeken való részvételük elősegítése.

Ezek egyben az MTSZ stratégiai célkitűzései és prioritásai is, és ezen céloknak rendeli alá a szövetség a mindennapi szakmai munkáját.”