Vince, Artúr
-3 °C
1 °C

Amerika nem jött be, itthon kapott szárnyakat Stollár

2018.12.28. 15:50

A 2019-re együttműködési szerződést kötött a Magyar Tenisz Szövetséggel (MTSZ) a legígéretesebb fiatal magyar női teniszező, Stollár Fanny, így a jövő évben is a szövetség, illetve Juhász Gábor sportigazgató, Fed-kupa kapitány irányírásával végzi a felkészülését. A játékos az idén elkezdett közös munkával egy év alatt a 241. helyről a 114. pozícióba lépett előre a WTA-ranglistán, jövőre pedig a top50-be kerülés a célja - írta a hazai szövetség hírlevele.

A huszadik születésnapját nemrég ünneplő Stollár Fanny az év elején döntött úgy, hogy Juhász Gábor irányításával itthon készül a versenyekre. 

Négy évig készült az Egyesült Államokban Stollár Fanny, aki többek közt a nagynevű, kiváló játékosok egész sorát kinevelő IMG (korábban Bollettieri) Teniszakadémián is edzett, de az arizonai Boca Raton Teniszakadémián is megfordult.

2017 nyarán a New York Times-ban is volt egy cikk róla, milyen egy tehetséges versenyző élete, amikor a kis tornákon kell körbejárnia, hogy megfelelő mennyiségű pontot szerezzen.

2019-ben elérhető, hogy az első számú magyar, Babos Tímea mellett legyen még egy másik játékos is a top100-ban.

„Tulajdonképpen a semmibe jöttem haza januárban és Juhász Gábor volt, aki segített. Mindig bíztam benne. Hitet adott nekem és a hullámvölgyeket így könnyebben tudtam átvészelni.

Reális cél, hogy olyan világranglistás helyezésem legyen, amellyel főtáblás lehetek a Grand Slam-tornákon. Ez – némi szerencsével – már idén is összejöhetett volna. Örülök, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt tudok nyújtani, ami nagyban hozzájárult az előrelépésemhez. Ezért is döntöttem úgy, hogy szeretném 2019-ben is folytatni a közös munkát Gáborral, illetve a szövetséggel”

– mondta Stollár Fanny.

Stollár jövőre meg sem állna a legjobb ötvenig, miközben a 2020-as tokiói olimpiai kvalifikáció is a szeme előtt lebeg.

„A válogatott szereplés mindig is kiemelt szerepet játszott az életemben, a címeres mez viselete megtiszteltetés és az is nagyon segít, hogy ilyenkor csapatban vagyunk, ami a teniszben kivételes lehetőség. Az olimpiai szereplés mindig is álmom volt, most elérhető közelségbe kerülhet.”

Juhász fontosnak tartja, hogy a kiemelkedő tehetségű magyar fiatalok a lehető legjobb feltételek között készüljenek.

„Szeretek Fannyval dolgozni, mindig vidám és adunk egymásnak pozitív töltetet. Amikor hazatért az volt a célom, hogy szakmai támogatást és hitet adjak neki. A szövetség másoknak is segít, és ez nem csak Stollár Fannynak jár, hanem minden a szövetségnél készülő, az A-keretbe tartozó kiemelt válogatott játékosnak, a teljesség igénye nélkül Bondár Annától Valkusz Mátéig” – tette hozzá az igazgató.

Stollár Fanny első versenye a szezonban az ausztráliai Brisbane-ben lesz, a napokban már a pályán lesz.

Aztán már utazik az Ausztrál Open selejtezőjére. A főtáblán január 15-én lesznek az első meccsek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!