Nadal: Murray szenved, döntenie kellett

2019.01.12. 12:02

A világranglista második Rafael Nadal azt mondta, hogy a volt világelső Andy Murray visszavonulása nagy veszteség lesz a tenisznek, de a skót szenvedett, és ezért döntenie kellett, írja a BBC.

A 31 éves, tavaly év elején csípőműtéten átesett Murray pénteken jelentette be könnyek között, hogy 2019 lesz az utolsó szezonja, és az is könnyen lehet, hogy a most induló Australian Open az utolsó tornája.

Nadal szerint el kell dönteni, mi legyen, ha egy játékos nem tud a meccsre koncentrálni rendesen, mert nem mozog jól, és fájdalmai vannak.

A 32 éves spanyol a legtöbb topjátékosnál többet tud a sérülésekkel folytatott küzdelemről, mivel évek óta egy sor problémát kell leküzdenie, főleg a térdével és a csuklójával van a gond. A 2018-as szezonban a US Open után már nem tudott pályára lépni.

„Mindig azt éreztem, hogy rendbe fogjuk hozni" – mondta a saját sérüléseiről. Hozzátette, hogy vannak időszakok, amikor nem látják a fényt, és azok nagyon nehezek. Azt mondta, tudja, milyen nehéz ez mentálisan.

„Andy valószínűleg hosszú időn át küzdött, hogy működjön az egész. De ha nem érzi úgy, hogy a sérülés javulhatna, akkor valószínűleg helyes döntést hozott a mentális egészsége érdekében" – mondta Nadal.

A 17-szeres Grand Slam-győztes spanyol azt is kiemelte, hogy ugyan úgy tűnhet, a 3-szoros GS-bajnok Murray profi karrierje nem tartott olyan sokáig, mert ma már kitolódott a teniszezők visszavonulásának ideje. „31 éves, ha tíz éve 31 évesen visszavonul, akkor azt mondtuk volna, hogy nagyszerű és hosszú pályafutása volt" – mondta.