A székbíró tévedett, dührohamot kapott a teniszező

2019.01.21. 16:37

A japán Nisikori Kej kétszettes hátrányból győzött Pablo Carreno-Busta ellen az Australian Open nyolcaddöntőjében. A mérkőzés 5 óra 11 percig tartott, super tie break döntött, amely után a spanyol teniszező dührohamot kapott.

A mérkőzést jól kezdte Carreno-Busta: 7:6-ra (10-8) és 6:4-re győzött az első két játszmában, dominálta a mérkőzést. A harmadik szettre az esélytelenek nyugalmával játszó Nisikori felszívta magát, 6:6-os állás után az ellenfele négy adogatását is elvette, 7-4-re nyerte meg a tie breaket. 

A spanyolt megzavarta az elveszített játszma, a negyedik szettben rögtön elveszítette az adogatását, végül pedig 4:6-ra ki is kapott. 

Nisikori kétszettes hátrányból visszajött a meccsbe.

Az utolsó játszma végletekig szoros volt, mindkét játékos elvette egyszer a mások adogatását, 6:6 után pedig jöhetett a super tie break. A spanyol kiválóan kezdett, 8-5-re vezetett, amikor a bíró úgy ítélte meg, hogy a hálóról felpattanó labda pályán kívül ért földet.

Carreno-Busta visszajátszást kért: kiderült, hogy a labda a pályán belül volt. Mivel a bekiabálás téves volt és megzavarta, újrajátszást követelt. A székbíró azonban azzal érvelt, hogy a téves jelzés már Nisikori győztes ütése után jött, így megadta a japánnak a pontot.

A spanyol kiakadt, nem tudta túltenni magát a történteken, végül 8-6-os előnyből 8-10-re kikapott.

A meccs elvesztése után pedig elragadták az érzelmek.

Eredmények:

  • Djokovic (szerb, 1.)-Medvegyev (orosz, 15.) 6:4, 6:7 (5-7), 6:2, 6:3
  • Nisikori (japán, 8.)-Carreno Busta (spanyol, 23.) 6:7 (8-10), 4:6, 7:6 (7-4), 6:4, 7:6 (10-8)