Nagyon közel volt a világraszóló teniszbravúr

2019.02.01. 18:54

Vereséggel kezdett a magyar teniszválogatott a Frankfurtban zajló Davis-kupa meccsen a németek ellen, melynek tétje a világ 18 legjobb válogatottjába kerülni. Vereség volt, de nem fájó. Olyannyira nem, hogy Piros Zsombor két labdára volt a győzelemtől. Így is három szettre, 2:41 perces meccsre kényszerítette Philipp Kohlschreibert. Az új rendszerben már két nyert szettre mennek a találkozók.

Azt már a meccs előtt jól tudta mindenki, hogy akkor lehet egy apró esélye a magyar csapatnak, ha egyrészt a maximumot nyújtja mind a két pénteken pályára lép játékosunk, illetve ha a németek valóban elhiszik azt, hogy csak ők lehetnek ennek a meccsnek az abszolút esélyesei és fejben kicsit elbizakodva lépnek pályára.

Nem úgy kezdődött, egy perc sem telt el és a világranglistán 32. helyen álló német semmi kiszerválta a nála 339 hellyel hátrébb álló, 16 évvel fiatalabb Pirost. De aztán jött az időn 20 éves magyar és hasonló lendülettel ütötte le a pályáról Kohlschreibert. Sőt. Az első fogadópont és az első bréklabda, valamint a brék is a miénk volt.

Onnantól Piros néhol bámulatos játékkal, a németeket is ámulatba ejtő elütésekkel, kifogástalan hálómunkával gyűjtögette a pontokat. 5:4-es vezetésénél megint bréklabdája, ezzel együtt szettlabdája is volt, de a német ezt még hárított. Aztán visszavette a fogadóelőnyt, majd 6:5-re már ő vezetett.

Az egyenlítés után jött a rövidítés. Piros három szettlabdáig jutott el, de Kohlschreiber 3-6-ról egyenlített. Az utána következő két labda már Pirosé volt, így hatodik szettlabdája már meglett. Óriási meglepetésre szettet vett el a nála sokkal esélyesebb ellenfelétől.

Hihetetlen volt az az energia, amellyel küzdött Piros. Nagy erejű, pontos tenyeresei rendre pontot értek, miközben Kohlschreiber a kezdeti sok hiba után sem tudott magához térni. A másik szettet Piros kezdte és két sima gém után egy nagy csatában két bréklabdát is hárítva 2:1-re vezetett. Utána egy-egy elbukott adogatójáték következett, de a hazaiak Ausztriában született játékosa egyetlen pillanatig sem vezetett.

Azt a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy a győzelemért fogadhatott. Meg volt a végső sikerhez is az esélye, végül Kohlschreiber behúzta az adogatását. Boris Becker egyre idegesebben ugrált pálya mellett. Majd elégedett ült le, amikor Kohlschreiber a három bréklabdájából a másodikat beütötte, így fogadóelőnybe került. A német hamar le akarta zárni a szettet, két leütése után Piros két hibája is kellett az 1-1-hez.

Az első gém hosszú labdamenetekkel, bréklabdával, de végül Piros adogatójátékával dőlt el. Aztán Kohlschreiber előbb nullára nyerte a szervagémét, majd két hatalmas hibát vétve elengedte a fogadójátékát. A negyedik játék előtt Pirost lábát kellett ápolni, ismét belefutott egy többórás meccsbe, a vádliját fáslizták be. Aztán elbukott egy olyan fogadójátékot, amikor 40 semmiről egyenlített, majd elbukta a saját adogatását is. De egyből korrigált, Kohlschreiber nagy hibájából, az ötödik bréklabdáját behúzta, 3:3-ra alakítva a meccset.

Piros – egyáltalán nem meglepetésre, hiszen nem sok ilyen meccse volt eddig – fáradni látszott és újabb fogadójátékot bukott, sajnos nagyon fontosat, 4:4 után. Kohlschreiber pedig a győzelemért adogathatott. Piros már lelkiekben feladhatta, hiszen nullára bukta el, 2 óra 41 perc alatt 7:6, 5:7, 4:6-ra kapott ki.

Nagyon jó meccset játszottam, ez egy kiváló edzés volt. Egyetlen hibája csak, hogy nem sikerült nyerni. Szeretek a Davis-kupában, a hazámért játszani és ilyenkor minden megteszek a sikerért. Egyre több ilyen életem meccse lesz, akkor sokkal nagyobb rutinnal már nyerni is lehetne egy ilyet. Az igazság az, hogy a második szettben 3:1-es vezetésemnél, 40-15-nél felnéztem az eredményjelzőre és azt gondoltam, úristen, megverhetem a világ 32. legjobbját. Ez kicsit bosszant, hogy nem sikerült, de nem tehetek szemrehányást magamnak a mai teljesítményem után.

- értékelt a meccs után Piros Zsombor. Aki elmondta még, hogy a sérülése a harmadik szettben nem volt komoly, inkább elővigyázatos.

Kohlschreiber a találkozó utáni sajtótájékoztatón dícsérte Pirost. Elmondta, nagyon keményen és erősen kezdett. Jó információkat kapott edzőjétől és nagyon meg is zavavarta ezzel, végig keményen küzdött:

Nagyon sok ügyes dolgot csinált, egyáltalán nem úgy játszott, mint ahogy a világranglistán szerepel.

Hozzátette még, hogy általában nem ideges, de a Davis-kupában mindig az szokott lenni.

A helyszínen tartózkodó Boris Becker és Michael Stich is kritizálta az új rendszert. Becker azt mondta, nincsenek szavak erre a zavaros dologra.

Ahogy az várható volt, a világranglista-3., ATP-világbajnok Alexander Zverev alig több, mint egy óra alatt legyőzte Nagy Pétert. A világranglista pontok nélküli Nagytól az is bravúr volt, hogy három játékot vett el a világ egyik legjobbjától. A magyar teniszező idén néhány challenger-versenyen és többnyire Future tornákon vett részt. 

Németország-Magyarország 2-0

Philipp Kohlschreiber-Piros Zsombor 2-1 (6:7, 7:5, 6:4)

Alexander Zverev-Nagy Péter 2-0 (6:1, 6:2)

Szombaton a párosok jönnek, majd fordított felállásban a két egyes. A győztes eljut Madridba, a Davis-kupa döntős 18 nemzet közé. Ha a szombati párost is a németek nyerik, akkor már csak egy egyest fognak játszani. Azt is úgy, hogy ha 1:1-re állnak, a döntő szett helyett szuper tie-bréket játszanak. Az is nagyon valószínű, hogy Zverev a szombati meccset kihagyja, ha nem muszáj pályára lépni.