Úgy nyeste el a labdát, hogy az ellenfél mozdulni sem tudott

2019.02.12. 14:04

Hétfőn kezdődött Rotterdamban az az 1 961 160 euró összdíjazású ATP 500-as férfi tenisztorna, ahol a magyar Fucsovics Márton is pályára fog majd lépni, szerdán kezd a nála egy hellyel hátrébb álló szlovák Martin Kližan ellen.

Már az első körben nagy meccseket játszottak. Ilyen volt a negyedik kiemelt, kanadai Milos Raonic és a német Philipp Kohlschreiber meccse. Utóbbit már jól ismerjük, a két héttel ezelőtti Davis-kupa-meccsen Piros Zsombor és Szintai Dávid is alaposan megszorongatta a 35 éves, világranglistán 32. németet.

Az első szettben, még 1:1-es állásnál mutatott be Kohlschreiber egy hihetetlen bravúrt. Raonic labdáját az alapvonalról kellett valahogy elütni a hálóhoz felfutó kanadai mellett. Kohlschreiber egy bravúros fonákkal, pontosan a vonalra pörgetett, Raonic is csak földbe gyökerezett lábakkal nézett a labda után. Ez is kevés volt a németnek, végül 7:6, 7:5-re kikapott, és kiesett.

Fucsovics Márton, aki a 38. helyről kezdte a hetet, a 39. Martin Kližan ellen játssza az első kört szerdán. A szlovák nála két évvel idősebb, egyetlen eddigi meccsüket, két éve a Davis-kupában Fucsovics nyerte 3-1-re.

Mivel a magyar játékosnak ezen a tornán sem kell pontot védenie, így egy újabb sikerrel megint előrébb léphet. Ha nyer, a grúz Nikoloz Basiasvili következik. Fucsovics a múlt héten Szófiában döntőzött, de kikapott az orosz Medvegyevtől.