József, Bánk
2 °C
12 °C

A 39 éves Arn Gréta megcélozza a top 50-et

2019.02.18. 15:52

Arn Gréta második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben a budapesti tenisztornán. A játékos győzelme után arról is beszélt, hogy hosszú kihagyás után a világ legjobb ötven játékosa közé kerülne.

A 39 éves magyar játékos - aki 443. a világranglistán - a főtáblára jutásért a 133. helyen álló Paula Badosa Giberttel játszott. A spanyol 2:0-ra elhúzott, ám Arn rögtön kiegyenlített, majd rövidítésben hozta az első szettet. A másodikban az Australian Openen főtáblás ellenfél teljesen maga alá került, ekkor Arn már gémet sem vesztett, így a múlt heti fedettpályás ob-győzelme után már sorozatban a hetedik meccsét nyerte meg, és a 2013-as AusOpen óta először szerepelhet főtáblán egy WTA-versenyen.

„Hét meccsen vagyok már túl, de jól érzem magam fizikailag. Ma picit bealudtam az elején, aztán sikerült felrázni magam, a második szettben pedig elfáradt az ellenfelem" – mondta az MTI-nek. „A spanyol tegnap Nagy Adriennel játszott egy kemény háromszettes meccset, úgyhogy szerintem Adrinak is köszönhetem, hogy kiszedett belőle egy kis erőt."

Arn top 100 játékos szeretne lenni. „Akár a top 50 is benne lehet, és nem mondom, hogy még van tíz évem a pályán, de sokan megmutatták már, hogy idősebb korban is lehet nagyon jól játszani. Ráadásul az én karrierem mindig úgy alakult, hogy játszottam négy-öt évet, aztán egy ideig nem, szóval bennem még nincs annyi elveszett energia, mint azokban, akik már 15 éve nyomják hétről hétre."

Stollár Fanny és Bondár Anna szabadkártyát kapott a szervezőktől, így Arnnal együtt három magyar kezdi meg szereplését kedden a BOK Csarnokban zajló torna főtábláján.

Eredmény:

selejtező, 2. forduló:

Arn Gréta-Paula Badosa Gibert (spanyol, 3.) 7:6 (7-3), 6:0