Gábor, Karina, Ders
5 °C
21 °C

Stollár Fanny negyeddöntőbe jutott párosban

2019.02.19. 23:53

Stollár Fanny és a brit Heather Watson bejutott a negyeddöntőbe a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyében. A csuklósérüléséből visszatérő magyar játékos és partnere kedden az amerikai Madison Brengle-lel és a holland Bibiane Schoofsszal játszott az első körben.

A nyitószett  fordulatos volt, mindkét duó háromszor vesztette el a szerváját, de a rövidítésben 4-4 után Stollárék húzták be a játszmát. A folytatásban is maradt a gyenge szervajáték – fél óra alatt hét bréket láthatott a közönség –, aztán Stollárék 5:4-nél már hozták az adogatásukat, és végül 1 óra 25 perc alatt nyertek.

Eredmény (páros, 1. forduló, a 8 közé jutásért):

  • Stollár Fanny, Heather Watson (magyar, brit, 3.)-Madison Brengle, Bibiane Schoofs (amerikai, holland) 7:6 (7-4), 6:4

Szerdán három magyar fog játszani a BOK Csarnokban: a selejtezőből főtáblára jutott Arn Gréta 11 órakor kezd az ötödik kiemelt orosz Jekatyerina Alekszandrova ellen, majd Jani Réka és a svéd Cornelia Emily Lister páros mérkőzése következik, 17 órakor pedig Stollár Fanny bemutatkozik egyesben Brengle ellen.