Első meccsén kiesett a címvédő Fucsovics
A címvédő Fucsovics Márton első mérkőzésén, a nyolcaddöntőben kiesett az 525 ezer euró összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztornán, írta az MTI. A világranglistán 38. játékos - a torna negyedik kiemeltje - erőnyerőként nem lépett pályára a nyitókörben, szerdán pedig az argentin Federico Delbonisszal találkozott. A 84. helyen álló dél-amerikai előzőleg a selejtezőből érkezett bolgár Grigor Dimitrovot (47.) búcsúztatta.
Első meccsük rosszul indult Fucsovicsnak, ugyanis ellenfele kétszer is elvette az adogatását, és 20 perc elteltével már 4:0-ra vezetett. Az MTK teniszezője 2:5-nél a hatodik bréklabdáját már kihasználta, majd 3:5-nél játszmalabdát hárított. A balkezes argentin ezután viszont már kiszerválta a szettet, amely 46 percig tartott.
A folytatásban a 27 éves Fucsovics 1:1-nél hetedik kettős hibájával elbukta az adogatását, majd Delbonis - aki salakon már Roger Federert is megverte - meg sem állt 5:1-ig. Utána Fucsovics már csak egy gémet tudott hozni, a találkozó 1 óra 15 percig tartott.
A magyar játékos így egyesben címvédőként nyert mérkőzés nélkül távozik Genfből, és legközelebb a vasárnap kezdődő Roland Garroson szerepel. Fucsovics 15 óra körül párosban is pályára lép a japán Daniel Taro oldalán.
A magyar teniszező ezzel minimum 11 helyet fog visszaesni. A meccs utáni, élő világranglista szerint a pontjai 205-tel csökkentek, és a 49. helyre csúszott vissza.
Federico Delbonis (argentin)-Fucsovics Márton (4.) 6:4, 6:2