Fucsovics jó sorsolást kapott Wimbledonra

2019.06.28. 14:45

Fucsovics Márton a selejtezőből főtáblára került osztrák Dennis Novak ellen kezdi meg szereplését a wimbledoni teniszbajnokságon - vette észre az MTI. A világranglistán 50. magyar játékos ellenfele jelenleg 104. a rangsorban, de nem veszélytelen ellenfél: tavaly a harmadik fordulóig jutott az év harmadik Grand Slam-tornáján.

Fucsovicsnak eddigi két indulása alkalmával még nem sikerült főtáblás mérkőzést nyernie.

Ha a 27 éves nyíregyházi játékos sikerrel veszi az első fordulót, a második körben a 12. helyen kiemelt, de inkább salakpályán eredményes olasz Fabio Fogninivel (10.), vagy az amerikai Frances Tiafoe-val (39.) találkozik.

A pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a világranglistán második, azonban csak harmadik kiemelt Rafael Nadal Roger Federerrel került azonos ágra, és már a második fordulóban komoly próbatétel várhat rá: azzal az ausztrál Nick Kyrgiosszal csaphat össze a 64 között, aki 2014-ben hatalmas meglepetésre kiejtette a spanyolt a nyolcaddöntőben.

A világelső és címvédő szerb Novak Djokovicra már az első fordulóban nehéz feladat vár, mivel azzal a német Philip Kohlschreiberrel (57.) találkozik, akitől idén az Indian Wells-i szupertornán kikapott. A nyolcszoros bajnok Roger Federer az eddig komoly eredménnyel nem rendelkező dél-afrikai Lloyd Harrisszel kezd.

A női mezőnyben a világelső ausztrál Ashleigh Barty a kínai Cseng Szaj-szajjal (43.) mérkőzik, de már a harmadik fordulóban találkozhat a 2017-ben bajnok spanyol Garbine Muguruzával (27.). Ugyanerre az ágra sorsolták a szervezők a svájci Belinda Bencicet (13.), az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes, hétszeres wimbledoni bajnok, tavaly finalista amerikai Serena Williamset (11.), a 2004-ben győztes orosz Marija Sarapovát (80.) és a címvédő német Angelique Kerbert (5.) is. Közülük egyetlen játékos kerülhet elődöntőbe.

A második helyen kiemelt japán Oszaka Naomi - az US Open és az Australian Open címvédője - a kazah Julija Putyinceva (39.) ellen kezd, míg a mindössze 15 éves amerikai Cori Gauffnak (301.) - a profi érában a legfiatalabb játékosnak, aki a selejtezőből főtáblára küzdötte magát a wimbledoni teniszbajnokságon - teljesült az álma: a 39 éves Venus Williamsszel találkozik. A fiatal tehetség, aki tavaly megnyerte a Roland Garrost a juniorok között, csütörtöki főtáblára jutását követően nyilatkozta, hogy mivel a Williams-nővérek a példaképei, egy álma válna valóra, ha valamelyikükkel játszhatna.

A legidősebb játékos tehát a legfiatalabbal játszik.

A 19. kiemelt Konta Johanna a moldáv Bogdannal kezd. A magyar származású, brit színekben versenyző Konta Párizsban a négy közé jutott, jó formában van, és Wimbledonban volt már elődöntős.