István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Fognini: Felrobbanhatna itt egy bomba

2019.07.07. 13:01 Módosítva: 2019.07.07. 15:59

Bocsánatot kért a wimbledoni tenisztorna harmadik fordulójában nyújtott viselkedéséért a Fucsovicsot kiejtő olasz Fabio Fognini, aki a Tennys Sandgren elleni meccsén olaszul többek közt azt mondta, hogy felrobbanhatna egy bomba – írja a BBC.

Fognini viszonylag simán kapott ki három szettben amerikai ellenfelétől, csak a második játszmában tudta megszorongatni őt, emiatt pedig nem volt túl boldog, egy ponton ápolni is kellett, miután véletlenül megütötte a földről visszapattanó ütőjét. Az olasz azt is kifogásolta, hogy csak a tizennégyes pályára tették a szervezők, olaszul szidta az angolokat, aztán hozzátette, hogy

bárcsak felrobbanna egy bomba a klubban.

A megjegyzés egyébként azért volt különösen ízléstelen, mert egy nappal a 2005-ös londoni terrortámadás évfordulója előtt tette az olasz teniszező. Fognini később azt mondta, ha bárkit megsértett, akkor bocsánatot kér, és azt is hozzátette, hogy elég frusztrált volt a teljesítménye miatt.

Az olasznak nem ez volt az első hasonló megnyilvánulása: 2014-ben pont Wimbledonban kapott akkor rekordnak számító 21 600 fontos bírságot a a dühkitörései miatt, 2017-ben pedig két éves felfüggesztett büntetést kapott két Grand Slam-tornára, miután sértegetett egy bírónőt.

Ez még nem járt le, úgyhogy nincs kizárva, hogy tényleg el is tiltják majd, és az akkor kiszabott 70 ezer fontos bírság másik felét is ki kell majd fizetnie. Azt egyelőre nem tudni, hogy a wimbledoni torna szervezőitől milyen szankciókra számíthat.