Visszavonult Marija Sarapova, korábbi világelső teniszező

2020.02.26. 15:22

Visszavonult Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső orosz teniszező, írja az MTI.

A 32 éves orosz játékos Instagram-oldalán közölte, hogy búcsút mond a sportágnak.

„A tenisz megmutatta nekem a világot és azt, hogy mire születtem. Itt tudtam lemérni, mennyit érek. Akármi is lesz a következő fejezet, mindig küzdeni fogok. Tenisz, búcsút mondok neked” –  írta közösségi felületén Sarapova.

A londoni olimpián ezüstérmes teniszező 2004-ben szerezte első GS-trófeáját Wimbledonban, amelyet további négy Grand Slam-győzelem követett:

  • 2006-ban a US Openen,
  • 2008-ban az Australian Openen,
  • 2012-ben és 2014-ben pedig a Roland Garroson győzött.

A világranglistát először 2005 augusztusában vezette, összesen 21 hétig állt a WTA-rangsor élén.

Pályafutását rengeteg sérülés hátráltatta, jobb vállát összesen háromszor operálták meg. Emellett 2016 januárjában doppingvétségen érték: az ausztrál nyílt teniszbajnokságon meldoniummal bukott le, emiatt 15 hónapos eltiltást kapott. Visszatérését követően egyetlen tornát nyert, legjobb Grand Slam-eredménye a 2018-as francia nyílt bajnokságon elért negyeddöntője volt.

2016. január 24-én az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének negyedik fordulójában készített kép az orosz Marija Sarapováról, miután legyőzte a svájci Belinda Bencicet.
2016. január 24-én az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének negyedik fordulójában készített kép az orosz Marija Sarapováról, miután legyőzte a svájci Belinda Bencicet.
Fotó: Lynn Bo Bo / MTI / EPA

Profi pályafutása során 36 WTA-tornagyőzelmet aratott, 2004-ben világbajnokságot, 2008-ban pedig Fed-kupát nyert. Karrierje során több mint 38 millió dollárt keresett pénzdíjakból, ezzel harmadik az örökranglistán az amerikai testvérpár, Serena és Venus Williams mögött.

Utolsó mérkőzését az idei Australian Openen a horvát Donna Vekic ellen vívta, és 6:3, 6:4-re veszített.